ACNEWS

Agydaganatból gyógyul Keresztes Ildikó

Fotó: Híradó
Fotó: Híradó
A műtét során a fülétől a homlokáig feltárták az agydaganatos énekesnő koponyáját, aki végre megértette: örülni kell minden apróságnak…
Hirdetés
Ad image

Agydaganat miatt megműtötték Keresztes Ildikót, aki úgy tervezi, ősszel tér vissza a színpadra.  Kálváriájáról a Nők lapjának nyilatkozott. „A fülemtől vágtak a hajam tövében a homlokom közepéig, mert találtak az agyamban egy daganatot. Novemberben derült ki, ám nem akartam róla beszélni, mert találgatásokra adott volna okot, és nekem elsősorban nyugalomra volt szükségem” – magyarázta az énekesnő. Aki azért állt elő a történetével, mert úgy gondolja, a rajongóinak tartozik azzal, hogy tudják, miért tűnt el hónapokra.

„Egy nap arra ébredtem, hogy rettenetesen szédülök, és hányinger gyötör. Először azt hittem, a front miatt van, vagy a kimerültség okozza, mert tavaly rengeteget dolgoztam. Ám mivel napokig nem múlt el, a barátnőm bevitt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztályára. Befektettek, összevissza vizsgáltak, közben a szédülés elmúlt… – idézte Keresztes szavait a 24.hu. Csináltak egy agyi CT-t, és felfedeztek egy háromcentis tumort a homlokom mögött.

Az énekesnőt február elején megműtötték, utána három hónapig még lehajolnia sem volt szabad. Keresztes elárulta: a betegség előtt a kiégés tüneteivel küszködött, a felkelés is nehezére esett, nemhogy fellépésekre járni. Most erősebbnek és bölcsebbnek érzi magát. „Végre megértettem, hogy az élet szép, és örülni kell minden apróságnak. Egy szál virágnak is…” – mondta az énekesnő.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!