ACNEWS

Áder János a tiszai műanyagszennyezés problémájáról beszélgetett új podcastjában

A tiszai műanyagszennyezés problémájáról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Ljasuk Dimitry független filmessel, környezetvédelmi aktivistával a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.

Hirdetés
Ad image

A tiszai műanyagszennyezés problémájáról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Ljasuk Dimitry független filmessel, környezetvédelmi aktivistával a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.

Áder János beszélgetőtársát bemutatva elmondta, hogy a félig magyar, félig ukrán filmrendező a szemét és az emberi felelőtlenség ellen harcol filmjeivel. Hozzáfűzte azt is, hogy Ljasuk Dimitry A Tisza nevében című rövidfilmjével, amely a folyót sújtó környezetszennyezést mutatja be, 2021-ben elnyerte a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíját.

Áder János kérdésére válaszolva Ljasuk Dimitry felidézte, hogy a Tisza és a természet iránti szeretete 4 éves korában alakult ki, amikortól édesapja rendszeresen elvitte a Tisza-tóra horgászni, és tanította az élővilág tiszteletére. Elmondta, hogy 2018-ban, első filmje forgatásán találkozott a műanyagszennyezés problémájával, ekkor határozta el, hogy filmjeivel és különböző akciókkal próbál tenni ellene. Ezután ismerkedett meg a PET Kupával, és azóta is részt vesz a különböző környezetvédelmi megmozdulásokon.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az évről évre megtisztított területek újra szennyezettekké válnak, mert az áradás újabb adag hatalmas mennyiségű hulladékot hoz a felsőbb szakaszokról, Ukrajnából és Romániából.

Áder János jelezte: ez részben azzal magyarázható, hogy Kárpátalján még a kommunális hulladék begyűjtése sincs megoldva sok településen, ezért az emberek a folyóparta viszik a szemetüket.

Ljasuk Dimitry úgy vélte, hogy a hulladékproblémának három fő felelőse van: az ember, a vállalatok és az állam. Az ember dönti el, hogy mit vásárol meg, hova dobja ki a csomagolását. A vállalatok felelősségeként kitért a műanyagcsomagolás elterjedésére, ennek mértékét érzékeltetve elmondta, másodpercenként 20 ezer műanyagpalack készül a világon.

Áder János ezt azzal egészítette ki, hogy a 60-as években még 2 millió tonna műanyagot használtunk fel, ami most 400 millió tonnára nőtt.

Ljasuk Dimitry a harmadik szereplő felelősségét említve kiemelte, az állam szabályozza az első két szereplő tevékenységét, büntetheti vagy ösztönözheti a vállalkozásokat abban, hogy térjenek át a környezetbarát csomagolásokra, ezen túl környezettudatos viselkedésre nevelheti az embereket.

Áder János emlékeztetett arra az időszakra, amikor betétdíjasok voltak az üvegek Magyarországon. „Most éppen azon gondolkodunk, hogy visszahozzuk ezt” – jegyezte meg, úgy vélve, hogy bármekkora lesz is a betétdíj a műanyagpalackokra és az üvegekre, sokkal gyorsabban és könnyebben lehet majd visszagyűjteni és szelektálni azokat, mint jelenleg.

Áder János – a még nyár elején rögzített adásban – beszélt arról is, hogy a különböző termékek előállításánál a környezetre és a társadalomra gyakorolt hatásokat is számításba kell venni.

Közlése szerint a beszélgetés folytatódik majd a podcast következő adásában. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!