ACNEWS

Elhunyt Várhelyi András volt országgyűlési képviselő

Elhunyt életének 69. évében Várhelyi András újságíró, költő, író, volt kisgazda országgyűlési képviselő - közölte a család kedden az MTI-vel.

Hirdetés
Ad image

Elhunyt életének 69. évében Várhelyi András újságíró, költő, író, volt kisgazda országgyűlési képviselő – közölte a család kedden az MTI-vel.

Várhelyi András 1953-ban született a Heves megyei Szilvásváradon. 1978-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán, 1982-től tanársegéd volt az ELTE római jogi tanszékén, ezzel párhuzamosan színikritikusként, publicistaként írt. 1986-ban bölcsészdiplomát szerzett, és abban az évben nevezték ki egyetemi adjunktusnak az ELTE római jogi tanszékén.

1991-ben az akkor induló Új Magyarország című napilap igazgatójaként dolgozott, majd a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium szóvivője lett, 1992 őszétől pedig a Miniszterelnökségen dolgozott.

1994 őszén belépett a Magyar Demokrata Fórumba, de nyolc hónap után elhagyta a pártot és 1995 júniusában a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt elnöki főtanácsadójaként a kisgazda kabinetrendszer felépítésén dolgozott.

Az 1998-as országgyűlési választáson az FKGP jelöltjeként választották képviselővé, de 2001-ben kizárták a pártól. 2002-ben függetlenként indult, azonban nem szerzett mandátumot.

A család tájékoztatása szerint Várhelyi András hosszan tartó, súlyos betegség után augusztus 9-én hunyt el.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!