„Olyan jégvihar volt itt, mint egy szőnyegbombázás” – magyarázza a pokoli jégvihar másnapján a vácegresi konyhakertjében Kiss Ildikó. És kérés nélkül mutatja az öreg Renault-on a jégverés okozta horpadásokat. És közben hálálkodik a sorsnak, hogy legalább a napelemeket nem sérültek meg a keddi jégviharban. Hogy a konyhakertben az összes uborka levelét kilyuggatta a jég? Hogy leverte a fáról a zöld diót meg a szilvát? Bánja fene. Csak az a fontos, hogy a háztetőn minden cserép, meg valamennyi napelem ép maradt. Mert ha az utóbbi összetörik, arra nincs biztosítása.
„Villámlott egyet, aztán rögtön akkorát dördült az ég, hogy rémülten kirohantunk a tornácra. Jaj, úgy remegtünk, mint a kocsonya. Még az Öcsi bácsi, a polgármester Marika férje is félt. Azt mondta, nem látott ilyen vihart, amióta él.” Ezt már Lakatos Éva és Erika meséli az AcNews-nak. Mindketten közmunkások, akik ebédidőben a vácegresi polgármesteri hivatalban pihentek. „Egymást bátorítottuk a testvéremmel, de nem voltam biztos benne, hogy tényleg megússzuk” – teszi hozzá Éva. – A vejem kiszaladt a kocsijához, hogy letakarja egy pokróccal. Közben egy jégdarab úgy kupán vágta, hogy rögtön púp nőtt a feje búbjára. Hálát adunk az Istennek, hogy nem lett nagyobb baja.”
A faluszéli szegénysoron élő Helénáék eleinte játéknak fogták fel a vihart. Olyannyira, hogy a négy gyerekével az udvaron ugrándozva örültek az esőnek. Hagyták, hadd sorozza meg a hátukat az apró szemű jég. Egészen addig, amíg egy nagyobb darab előbb oldalba, majd hátba vágta az asszonyt. Rögtön be is terelte a kicsiket a házba.
„Rejtélyes volt ez a jégeső. Különleges formájú darabok hullottak az égből, amiket a vihar elültével örömmel kapkodtak fel a gyerekek. Volt, amelyik teknősre, a másik csillagra vagy virágra hasonlított” – mesélte az édesanya.
