ACNEWS

NOE: a nagycsaládosoknak igényelni kell a gázárkedvezményt

Külön kell igényelni a nagycsaládosoknak járó gázárkedvezményt, ez nem jár nekik automatikusan - hangsúlyozta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Hirdetés
Ad image

Külön kell igényelni a nagycsaládosoknak járó gázárkedvezményt, ez nem jár nekik automatikusan – hangsúlyozta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Kardosné Gyurkó Katalin a műsorban azt mondta, az igényléshez szükséges dokumentumot az államkincstár honlapjáról lehet letölteni, majd be kell adni a kormányhivatalhoz.

Az elnök közölte, több mint 300 ezer nagycsaládos él Magyarországon, miközben eddig csupán 30-40 ezren jelentkeztek gázártámogatásra.

Kifejtette: az számít nagycsaládosnak, akinek legalább három gyermeke van és családi pótlékot kap.

Az igénylésről az MVM, a Magyar Államkincstár és a NOE honlapján is találni információkat – jelezte.

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta azt is, a kedvezményt folyamatosan lehet igényelni, ugyanakkor a kormány által bevezetett árstop december végéig van érvényben, ezért javasolt, hogy az érintettek minél gyorsabban töltsék ki a szükséges dokumentumot. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!