ACNEWS

Összeomlott az M7-es és az M3-as autópálya, megbénult az M0-ás

Londoni dugó / Fotó: Shutterstock
Londoni dugó / Fotó: Shutterstock
Rosszul indul a hét az autósok számára, balesetek, útfelújítások miatt kénytelenek a több kilométeres dugóban ácsorogni.
Hirdetés
Ad image

Tömegbaleset okoz dugót az M3-as autópálya bevezető szakaszán, a főváros irányába, Rákospalota térségénél. A 10-es kilométernél a belső sávot foglalják el a sérült járművek, így torlódásra kell készülni az adott szakaszon. Az M7-es autópályán, Letenye felé, Pákozd közelében is baleset történt. Az 53-as kilométernél sávzárásra, és komoly torlódásra kell számítani – közölte az Útinform.

 Szintén dugóra kell számítani az M0-s autóút keleti szektorán, az M1-es autópálya irányába, Maglódtól kezdődően. Jelenleg 2-3 km hosszan lassul az érintett szakaszon a forgalom. Eközben a Balaton-felvidéken, javában tart a hagyományos „Művészetek völgye” fesztivál. Emiatt a 77-es főúton, Kapolcs és Vigántpetend átkelési szakaszán erős gyalogos és járműforgalomra lehet számítani a hétvégéig. A rendezvény ideje alatt a 7,5 tonna össztömeg feletti teherautókat a Pula-Halimba-Zalahaláp-Tapolca útvonalra terelik.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!