ACNEWS

Kómában van a bújócskázás közben kútba zuhant kőszegi kislány

Fotó: Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Fotó: Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
Amikor az apa megtudta, hogy mi történt a gyermekével, utána ugrott a mélybe, de nem tudta felhozni, ő is veszélybe került.
Hirdetés
Ad image

Életveszélyben van és mesterséges kómában tartják azt a négy és fél éves kislányt, aki Kőszegen bújócskázás közben beleesett egy kútba. A háromgyermekes győri család a kőszegi barátjuknál, egy Mohás úti épületben nyaralt. Miközben a három testvér bújócskázott, a kislánynak az az ötlete támadt, hogy a használaton kívüli kút kávája köré épített, apácarácsos sátortető alá elrejtőzik.

„Azt hitte, hogy az egy kis ház, ami biztonságos. Bár a káva be volt deszkázva, az beszakadt alatta, a kislány pedig a több mint hét méter mély kútba zuhant – mesélte az AcNews-nak Pávolics László. – A középső gyerek mindent látott, ő kezdett kiabálni. Erre figyelt fel az apuka. Azonnal a kútba ugrott és az elmerült kislányt a víz fölé emelte. Csakhogy nem tudta a kútból kihozni a gyereket. Szerencsére a szomszéd a segélyhívón riasztotta a tűzoltókat és a mentőket. Az apa a mélyben a jéghideg vízben ölbe vette a gyereket, és úgy várták a segítséget. Úgy tudom, a kihűlt kislány többszörös csonttöréseket, súlyos belső sérüléseket szenvedett. Az orvosok több mint egy órán át stabilizálták az állapotát, mentőhelikopter szállította őt a győri kórházba.”

Lapunk megtudta: a gyerek édesanyja sokkot kapott a történtek hatására. Amikor a tűzoltók kihúzták a kislányát a kútból, ő is fogta a kötelet. Később a zúzódásokat szenvedett édesapát is kimentették, őt a szombathelyi Markusovszky kórházban ápolták. Ahonnan vasárnap hazaengedték őt. Így a szülők a mesterséges kómában tartott kislány mellett felváltva vannak a győri kórházban.

„Az adrenalinszintünk nekünk is az egekbe szökkent, hiszen tudtuk, hogy egy gyermek és édesapja élete veszélyben van, a kútban nagyon hideg van és nincs sok időnk… Megtettünk mindent amit csak tudtunk, szerencsére sikeresen felszínre hoztuk a bajba jutott gyermeket és édesapját a szombathelyi bajtársakkal”. Ezt már a mentést végző Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkatársai írták a Facebook oldalukra.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!