ACNEWS

„Rám gyújtották a házat” – mondta Pista a lángoló otthona előtt

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A saját barátja gyújtotta rá Pistára a házat egy elszámolási vita végén, a gyanútlan férfit a kutyája mentette meg a szörnyű tűzhaláltól.
Hirdetés
Ad image

Már hajnal volt, amikor tavaly márciusban szirénázó tűzoltók, mentők és rendőrautók fékeztek le Komádiban a Zrínyi utcában K. István égő háza előtt. Kísérteties lángokban állt az utcára néző ablak és a bejárati ajtó. Az AcNews-nak a pár házzal odébb lakó B. Lajos idézte fel a történteket. Mint mondta, éjfél lehetett, amikor arra lett figyelmes, hogy odakint villognak a kék és a vörös fények. Kiment az utcára, ahol a rémült K. István fogadta.

„Rám gyújtották a házat. A kutyám vette észre, hogy ropog a tűz, ugatva ébresztett, megmentette az életemet – idézte a sértett K. István szavait Lajos. – Aztán jött a hátsó szomszéd, a Jutka, ő riasztotta a tűzoltókat és a mentőket. Hogy min veszett össze a Pista meg a gyújtogató? Azt hiszem, valamilyen tartozáson folyt a vita, nem egyeztek meg és ez lett belőle.”

Az egész utca hüledezett, amikor kiderült: Pista házát a barátja gyújtotta fel. A tettes a közeli töltőállomáson egy üdítős flakonba töltött majdnem két liter benzint. Majd kívülről rálocsolta az üzemanyagot az utcára néző ablak zsalugáterére. Utána bement az udvarra, és a bejárati ajtót is leöntötte benzinnel. Aztán meggyújtotta. Végül mint aki jól végezte a dolgát, betért egy közeli élelmiszerboltba, megivott egy sört és hazament aludni. Eközben a kutyaugatásra felriadó K. István letépte az ajtóról a lángokban álló takarót, kirohant a házból és az udvaron magára öntött egy lavór vizet. A lángokat végül a tűzoltók fékezték meg.

Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a letartóztatásban lévő, tettét beismerő gyújtogatót különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével vádolja. Az ügyészség 9 év fegyházbüntetést kért a férfire, amennyiben az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!