ACNEWS

Betiltják a legnépszerűbb repülős ételt

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A turbulenciára hivatkozva leveszi az egyik népszerű légitársaság a kínálatából az instant levest. Túl sokan égették meg magukat.
Hirdetés
Ad image

Hamarosan hatalmas változást vehetnek észre a Korean Air utasai. Eltűnik az étlapról az instant tésztaleves. A klasszikus snack levest augusztus 15-ével veszik le örökre a járatok menüjéről, amit a légitársaság a megnövekedett turbulenciával, valamint a szűk folyosókkal és a szorosan egymás mellett ülő utasokkal magyaráz a turista osztályon. Az első osztályon és a business classon továbbra is lehet majd levesezni. Itt ugyanis biztonsággal el lehet fogyasztani a finomságot a BBC beszámolója szerint.

A légitársaság a közleményében elmondta, hogy 2019 óta megduplázódott a járataikon a turbulencia. Hozzátették, hogy ezzel párhuzamosan nőtt azok száma, akik a turistaosztályon forró teát vagy éppen levest kérnek. Így az égési sérülések esélye is nőtt, ami miatt végül meghozták ezt a döntést. Ráadásul a turistaosztályokon ugye egy kocsival viszik ki a kért ételt, amin több forró ital is van. Ellentétben az első osztállyal, ahol egyesével, így kisebb a forrázás esélye. Arról egyelőre nincs hír, hogy a többi légitársaság követni fogja-e a Korean Air mintáját.  

A közfelháborodást egyébként a bejelentés kapcsán az okozta, hogy a légitársaság a hosszabb utakon eddig ingyen adta a levest. Ezt azonban mostantól szendvicsek, corndogok és pizza váltja fel. Azt pedig sokan nem értik, hogy mégis miért pont a levest tiltják be, és a teát vagy a kávét nem. Bár erre nem érkezett konkrét magyarázat, sokan a szagra hivatkoznak.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!