ACNEWS

A Szajna vize nagyon jó, csak a triatlonisták szervezete gyenge

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Párizsban a férfi nő, a kalapácsvetést mérő visszább teszi a jelet, a Szajna vize pedig nagyon jó. A város meg kong az ürességtől - de ez legalább igaz
Hirdetés
Ad image

Belgium visszalépett a hétfői vegyes váltó triatlonversenytől. Svájc pedig kénytelen volt átrendezni a versenyzők névsorát, miután mindkét ország sportolói megbetegedtek a múlt heti első triatlonversenyek után.

Belgium bejelentette, hogy visszalép a versenytől, miután egyik triatlonistája, Claire Michel megbetegedett – közölte közleményében a nemzeti olimpiai bizottság. A közlemény nem részletezte Michel betegségét, amelyről napokkal azután számoltak be, hogy a női triatlon szerdai versenye során a Szajnában úszott.

„A Belga Triatlonnak sajnos be kell jelentenie, hogy a belgák nem indulnak holnap a párizsi olimpián a vegyes váltóban. A döntést, akárcsak ezt a közleményt, a sportolókkal és kíséretükkel egyeztetve hoztuk meg” – áll a közleményben.

Claire Michel szerdán a 38. helyen végzett a női triatlonversenyben.

A nyilatkozatban a szervezőknek szánt szavak is élesek voltak. „A Belga Triatlon reméli, hogy a jövőbeni olimpiai triatlonversenyek tanulságai levonhatók. Mint például az edzésnapok, a versenynapok és a versenyformátum garantálása, amelyet előre tisztázni kell, és biztosítani kell, hogy ne legyen bizonytalanság a sportolók és a kísérő személyzet számára.”.

A svájci csapatnak eközben pótolnia kellett Adrien Briffodot, aki gyomor-bélrendszeri fertőzés miatt kellett visszalépnie. Simon Westermann fogja helyettesíteni őt.

Hanspeter Betschart, a svájci olimpiai főorvos megjegyezte, hogy nem világos, hogy Briffod fertőzése összefüggésben van-e a Szajna vízminőségével.

„A más országokból érkező kollégáim felmérése eddig nem mutatott ki gyomor-bélrendszeri megbetegedések halmozódását azoknál a sportolóknál, akik múlt szerdán indultak az egyéni versenyen” – mondta Betschart.

A játékok párizsi 2024-es szervezői közleményben közölték, hogy a Szajna vízminősége az egyéni triatlonversenyek reggelén „nagyon jó” szinten volt – írja a CNN.

„A Párizs 2024 mindenkit emlékeztetni szeretne arra, hogy a sportolók egészsége és jóléte a legfontosabb prioritásunk. A Szajnában rendezett versenyek tekintetében naponta végeznek vízminőségi vizsgálatokat. A Nemzetközi Triatlon Világszövetség a Párizs 2024-gyel egyeztetve, az eredmények és egy sor (elsősorban egészségügyi) kritérium alapján dönt arról, hogy folytatják-e az eseményt. Az egyéni triatlonversenyek reggelén a Szajnából vett vízminták a World Triathlon kritériumai szerint nagyon jó minőségűnek bizonyultak ” – áll a közleményben.

A két megbetegedés ellenére a hétfői vegyes váltó triatlonverseny a tervek szerint zajlik. Mondván, hogy a Szajna vízminősége az elmúlt órákban javult.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!