ACNEWS

Forma-1: Hálás a világ a Mercedesnek, hogy legyőzte a Red Bullt

Fotó: Pirelli
Fotó: Pirelli
A száguldó cirkusz utolsó két futamán az Ezüstnyilak kétszer is elsőként értek célba, alaposan feladták a leckét a Red Bullnak.
Hirdetés
Ad image

Hálás a Forma-1 világa a Mercedesnek, amiért kétszer is legyőzte a Red Bullt, így már nem Max Verstappen a leggyorsabb, bár még mindig ő vezeti a pontversenyt. Ezzel a nyári szünet végén újra izgalmassá vált a Forma-1, nyílttá vált a verseny a száguldó cirkusz topcsapatai között. Pedig két éven át úgy tűnt, a Red Bull egyeduralmát senki és semmi nem rendítheti meg.

A jelek szerint a McLaren és a Mercedes is beszállt a világbajnoki címért folyó küzdelembe. Bár jelen pillanat szerint a McLaren az esélyesebb arra, hogy legyőzze a Red Bullt, az utóbbi versenyeken a Mercedes egyre jobb formában van. Jó látni., hogy Lewis Hamilton nem felejtett el vezetni, George Russel tehetségéhez pedig nem férhet kétség.

A McLanrennél Lando Norris és Oscar Piastri gyakran csatázik egymással az élen. A nyári szünetben vélhetően átbeszélték, hogy melyikük lesz az elsőszámú pilóta, ellenkező esetben lemondhatnak az egyéni világbajnoki címről.

És persze a Reed Bullt sem szabad leírni. Verstappen akkor is a világ egyik legjobb pilótája, ha sorra lecsúszik a dobogóról, emiatt frusztrálttá vált. A nyakában ott liheg a Ferrari két éhes pilótája, Charles Leclerc és Carlos Sainz is. Szóval izgalmas futam várható a hétvégi Holland Nagydíjon, érdemes lesz miatta a tévé elé ülni.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!