ACNEWS

Esti mese helyett az anyjuk megverését kellett nézni a gyerekeknek

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A kicsik sírva kérlelték a füzesabonyi apjukat, ne bántsa az édesanyjukat, de ő rájuk kiáltott: „Aludjatok, különben ti is kaptok!”
Hirdetés
Ad image

Füzesabonyban esti mese helyett az édesanyjuk megverését nézte végig három gyermeke, akit a féltékeny apjuk megrugdosta, ököllel ütötte, ahol érte. Amikor a kicsik sírva kérlelték a férfit, hogy ne bántsa az édesanyjukat, ő rájuk ordított: „Aludjatok, különben ti is kaptok!” A rémült gyerekek úgy tettek, mintha aludnának. De nem tudtak máshová nézni, mint a a földön fekvő, védekezni próbáló anyjukra. Hallották a sírását, a jajgatását… A verés hajnalig tartott, amikor a férfi végül elfáradt és elaludt. Ekkor az összevert nő kiszökött a házból, riasztotta a rendőrséget.

A hatóság kihallgatta a 34 éves apát. Kiderült, a három gyermek az egyszobás lakásban kénytelen volt végignézni a horrort. Az agyukba vésődött a látvány, amint a férfi ököllel többször megütötte, majd az ágyról lerántva rugdosta az anyjukat. Ezt követően a három gyereket ideiglenesen nevelőszülőknél helyezték el. Csakhogy a férfit ez nem akadályozta meg, hogy újra megverje az édesanyjukat.

Bár az apa megszökött a felelősségre vonás elől, a Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt ellene – adta hírül az ugyeszseg.hu. Többrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, súlyos testi sértés kísérletével, személyi szabadság megsértésével és becsületsértéssel vádolják a nőverő férfit. Emellett indítványozták, hogy a bíróság szüntesse meg az apa szülői felügyeleti jogát, és kötelezzék a bűnügyi költségek megfizetésére.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!