ACNEWS

Retteg a város, megszökött a 13 éves késelő fiú a javítóintézetből

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Bosszútól tart a szökevény késelő áldozata, attól tart, hogy Krisztofer megkeresi őt, amiért feljelentést tettek ellene a rendőrségen.
Hirdetés
Ad image

Megszökött a javítóintézetből Hajdúhadház réme, aki tavalyelőtt 12 évesen megzsarolta, majd késével megszúrta az iskolatársát. B. Krisztofert négy évre zárták javítóintézetbe, de két év után megszökött. Most a város összes rendőre őt keresi, de nyomát sem lelik. Hajdúhadházi áldozatának, Gábornak nincs nyugta támadója szökése miatt. Két heg is őrzi a szúrás nyomát, de lelkében a seb sosem gyógyul meg. Krisztofer azért késelte meg a fiút, mert a zsarolás ellenére sem fizetett neki – írta a Blikk. Családja a szökevény lakóhelyén, Hajdúhadházban rendszeresen járőröznek a rendőrök. Dallos Éva, a megkéselt fiú édesanyja a lapnak elmondta, tartanak a körözött gyerek családjának bosszújától.

Megszökött a kis szörnyeteg

„A kisfiam még nem tudja, hogy az a kis szörnyeteg megszökött. Megyek érte az iskolába, én mondom el neki – mondta szomorúan a lapnak az édesanya. – El tudják képzelni azt, amikor a gyerekem két éve azzal jött haza, véresen, hogy Krisztofer megszúrta őt? Csak azért, mert meg akarta zsarolni, pénzt kért tőle.”

„Az én gyerekem meg nem fizetett. Rendesen dolgozunk, a fiaim is, iskola mellett, diákmunkásként. Gábor el akarta kerülni a zsarolót, de az követte, majd elővette a bicskáját és szúrt. Kétszer, még a kése hegye is beletört a döfésekbe. A fiam meg is halhatott volna. A másik fiam, Tamás is hazajött, ha Krisztofer itt felbukkanna, megvédhesse a testvérét. Kitelik tőle. Bosszúból, amiért nem titkoltuk el a szúrásokat, hanem mentőt, orvost hívtunk, s őt ezért becsukták. „Ez a kisfiú ezt látta otthon, ez a modell, az erőszak, a más javának a megszerzése. Érthetetlen, hogy a mobilt elveszik az iskolában, de azt nem nézik, kinél van kés” – fakadt ki az anyuka.

11 napja nem lelik a fiút

Gábor ma is időben elindult az iskolába, ahogyan ezt két éve is tette. Nem voltak barátok B. Krisztoferrel, csak iskolatársak, egyfelé laktak, így nem volt abban semmi, hogy a gyerekek együtt jártak haza. A hajdúhadházi rém fotója jelenleg is ott virít a police.hu körözési listáján. Ő a legfiatalabb bűnöző, akit a rendőrség mielőbb szeretne kézre keríteni. A helyiek szerint a családja bújtathatja. Otthonuk környékén sok az erdő, a romos ház, egészen biztosak abban, hogy Krisztofer ott keresett menedéket a szökése után.

Krisztofer még csak 13 éves, novemberben lesz 14. Szeptember 5-én szökött meg Debrecenből. Külső munkán voltak, az intézet környékén avart sepertek, amikor elszaladt el az őrök elől. Azóta sem találják. A szökevény háza előtt kétpercenként húznak el a rendőrautók. Az utcán mindig elkiáltja magát valaki, ha meglát egy járőrautót vagy egy idegen kocsit. A család pedig hallgat, szúrós szemmel nézi az idegent. Tőlük aztán nem tud meg senki, semmit a kölyök hollétéről.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!