ACNEWS

Meztelenül fotózták a gyanútlan gólyákat a BME gólyatáborában

Fotó: Barta Zsanett
Fotó: Barta Zsanett
Az egyetem vezetői a felelősségvállalás helyett kibújtak az újabb botrányt kiteregető egykori BME-s diák, Barta Zsanett kérdésdei elől.
Hirdetés
Ad image

Barta Zsanett építészmérnök nem akar botrányhős lenni, csupán azt szeretné, ha a BME vezetői elismernék a felelősségüket a botrányos egyetemi gólyatáborokért. Mert szerinte nemcsak az idei, augusztusi  bodajki gólyatábor volt vállalhatatlan, hanem már 2011-ben a balatonlellei is. Amin elsőéves építész karos hallgatóként ő is részt vett. És amiről másnap hazament. Ezzel kapcsolatban kitett a Facebook oldalára egy videót, amit 416 ezren néztek meg, a TikTokon pedig majdnem 1,5 millió ember látta.

Mint azt az AcNews megírta, elképesztő botrány kerekedett abból, ami a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara augusztus végi, bodajki gólyatáborában történt. A szervezők gátlástalanul megalázták az elsőéves hallgatókat. Többek között megmotozták őket, elvették a gyógyszereiket, nem adtak elég időt a fürdésre. Naponta csak háromszor engedélyezték a vécéhasználatot, akkor is alkalmanként egy percig. Az alvó, kiszolgáltatott helyzetben lévő diákokat pedig lefényképezték. Ami önmagában is bűncselekmény, mert súlyosan súlyosan sérti a személyiségi jogokat. Ráadásul a fotókat a táborlakók előtt kivetítőn bemutatták. Az ügy kapcsán Aáry-Tamás Lajos az oktatási jogok biztosa azonnal vizsgálatot indított, és jelentést kért a BME dékánjától.

Pucsítani kellett a lányoknak a reggeli tornán

„Én is a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem, igaz évekkel korábban, az Építészmérnöki karon. Már a második napon hazamentem a gólyatáborból – mesélte az AcNews-nak Barta Zsanett. Az hagyján, hogy amikor a vonatra felszálltunk, mindenkinek fel kellett ülni az ülések feletti csomagtartóra. De a táborban már az első nap arról szólt, hogy minél többet igyunk, és minél több szexuális jellegű feladatot végezzünk. Senki nem mert nemet mondani, különcködni.”

Zsanett arról beszélt, hogy a második nap a reggeli tornánál a lányoknak pucsítani kellett, miközben a feneküket pontozták a fiúk. Ekkor döntött úgy, hogy inkább hazamegy. Miközben a vonatra várt, látta, amint a felsőévesek tojással megdobálták a gólyákat. Majd lisztet szórtak rájuk, és mindenkit bezavartak a Balatonba. Ahol a lányoknak fürdőruhát kellett cserélni a fiúkkal.

„A fiúknál a ruha alul nem takart semmit, a lányoknál pedig felül – idézte fel a történteket Zsanett. – A következő feladat az volt, hogy a lányok  félmeztelenül pacsiztak HÖK-ösökkel, amit közben le is fotóztak. Ez végképp  kiverte nálam a biztosítékot.” Másnap Zsanettet sírva hívta a barátnője, hogy este minden gólyát beküldték egy terembe, ahol lekapcsolták a lámpát és a sötétben meztelenre kellett vetkőzniük. Utána kiszórták az összes ruhát a folyosóra, majd felkapcsolták a villanyt. És akkor a tábor vezetői el kezdték fotózni a meztelen gólyákat.

Senki nem mer tiltakozni a megaláztatás ellen

„Amikor valaki úgy leitat egy lányt, hogy ő nem tud nemet mondani a szexre, az is erőszak – hívta fel a figyelmet Zsanett. – Értem én a tömegpszichózist, hogy senki nem mer tiltakozni a megaláztatás ellen. De ezt kihasználni, ezzel visszaélni undorító dolog.” Az építészmérnök lány videóját az egyetem vezetői is megnézték. Hétfőn egy beszélgetésre hívták Zsanettet, azt remélte, majd elismerik a saját felelősségüket a bodajki gólyatáborban történtek miatt. Előtte a lány elolvasta Bihari Péter rektorhelyettes korábbi, a Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatát. Amelyben Bihari túlzónak, torzítottnak tartott a botrányokkal kapcsolatos egyes véleményeket. Sérelmezte, hogy ezek negatívan hatnak a BME megítélésére. Na, ez volt az a pont, ami kiverte a biztosítékot Zsanettnél.

A BME szerint minden rendben van a gólyatábor körül, Zsanett ezt cáfolja Fotó: Pixabay/illusztráció

„Azt vártam, hogy az egyetem vezetése kimondja, hogy igen, mi csesztük el, mi rontottuk el – magyarázta Zsanett. – Ehhez képest azt kérték tőlem, mondjam el a javaslataimat – mesélte Zsanett. Felháborító, hogy szerintem nem volt elegendő empátia bennük a megalázott diákokkal szemben. Körülöttem tízen – a rektohelyettes, a Rektori Kabinet igazgatója, a kommunikációs igazgató, pszichológus, HÖK-ös, stb. – ültek, és bizonygatták, hogy a gólyatáborokban minden rendben van.

Semmi sincs rendben, amíg nincs felelős

Majd egy építészhallgató, aki a gólyatábor szervezője volt, arról győzködte Zsanettet, hogy náluk már három éve nincsenek durva feladatok. Hogy semmi nem kötelező. Csakhogy egy diák a levelében pont arról panaszkodott Zsanettnek, hogy az építész kar tavalyi gólyatáborában is kötelező volt az ivászat. Az egyik feladatban pedig a legszőrösebb fiú testéről MINDENKINEK le kellett nyalni a mézet.

„Az egyetem vezetői azt kérték, küldjem el az oldalamra írt névtelen panaszosok üzeneteit, azokat majd ők kivizsgálják. Pont ez a baj. Hogy ők vizsgálnák ki. Miközben egy megalázott gólya sem hisz nekik. Senki nem bízik bennük. Arról akartak meggyőzni, hogy minden rendben van a gólyatáborban. És ezt jól megírták volna az egyetemi lapban. Csakhogy semmi nincs rendben addig, amíg nincs meg valamennyi felelős. És meg kell semmisíteni a kiszolgáltatott, meztelen gólyákról készült összes fotót. Végül ingyenes pszichológiai segítség kell az egykori és jelenlegi hallgatóknak, áldozatoknak, akik a BME gólyatáboraiban traumát szenvedtek.

Annyira örülök, a bátorságodnak, Zsanett!

„Az ilyen hallgatói képviselet beteg agyú pszichopaták gyűjtőhelye. Nem igaz, hogy az egyetem vezetése nem tud erről évek óta, ha viszont nem tudnak róla, az is őket minősíti. A felelősségre vonásnak ott kell kezdődnie, hogy az összes szervezőt AZONNAL ELTÁVOLÍTJÁK AZ EGYETEMRŐL. Azért, hogy senkinek eszébe se jusson hasonló aljasságot produkálni az elkövetkező években” – reagált Zsanett közösségi oldalán Roland.

„Annyira örülök, a bátorságodnak, Zsanett! A lányomnak már általánosban meg kellett ezt a hozzáállást tanítanom, ott az igazgató- osztályfőnök pucsíttatta a lányokat a munkások szeme láttára és pálcázta őket. Kivéve a lányomat. Fel akartam jelenteni, a lányom kérte, hogy ne… azóta is bánom” – tette hozzá Gabriella.

„Mert neked volt tartásod és bátorságod kiállni az értékrended mellett, jól tetted! Én is hazajöttem anno félidőben, szintén BME csak GTK… hányinger volt az egész” – üzente Veronika.

 „Szintén építész-bme! Pont emiatt el sem mentem 16 éve, mert már messze híre volt a tábornak! Undorító volt már akkor is! A nők megaláztatása után meg csak röhög mindenki…” – emlékezett Judit.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!