ACNEWS

Fogságba ejtette a NAV ellenőrt az étterem tulajdonosa

Illusztráció/ Fotó: Shutterstock
Illusztráció/ Fotó: Shutterstock
A vállalkozó lefogta a revizort, amíg fekete alkalmazottjai elmenekültek az étteremből. Természetesen nyugtát sem adott.
Hirdetés
Ad image

A NAV ellenőrei az alkalmazottak bejelentését, valamint a számla- és nyugtaadást ellenőrizték egy budapesti étteremben.

„A próbavásárláskor az eladó nem adott nyugtát, az ellenőrök igazolták magukat, ekkor a vállalkozás vezetője, aki a pultban dolgozott, kiabálni kezdett a konyha irányába, ahonnan futva menekült egy ott dolgozó” – közölte a NAV.

Az éttermes ezután még az ellenőr karját is leszorította, és addig nem engedte el, amíg a feketén dolgozó konyhai alkalmazott kereket nem oldott. A revizor még épp látta a menekülő konyhást. Az étterem vezetője csak többszöri felszólításra engedte el fogságából a NAV-os karját.

Végül lefolytatták a vizsgálatot, és a nyugtaadás elmulasztása miatt 250 ezer forint mulasztási bírságot szabtak ki. A kézlefogásért – amellyel akadályozták a hatóság munkáját – 1 év fél évre felfüggesztett börtön járt – írja az Infostart.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!