ACNEWS

Kengurukat lopott a törpe természettudós

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A törpe tolvajról, aki két orosz állatkertből kengurukat rabolt el, hogy aztán eladja őket, kiderült, hogy visszaeső tolvaj.
Hirdetés
Ad image

A 31 éves Ivan Nekrasov a Vologda régióban született. Magassága, amely kevesebb mint 1,5 méter, lehetővé tette számára, hogy behatoljon a szűk nyílású helyiségekbe. A férfi tizenévesen kezdett el lopással foglalkozni. Akkor életre kelt kerti törpe módjára a padlásokon lévő ajtók és ablakok résein keresztül jutott be lakásokba és házakba. A bűnüldözők 2017-ben csípték el, ám akkor el tudott menekülni. 2019-ben felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és a lakásba behatolással elkövetett lopás bűntette alapján felkerült a szövetségi bűnügyi listára.

Iván nemrég úgy döntött, hogy kengurukkal fog üzletelni, mivel szerette a különböző állatokat, sokat olvasott róluk, egy kis botcsiálta tudóssá képezte magát. És arról álmodott, hogy egy ritka makákó majmot szerez magának. Nekrasov az interneten talált vevőket a kengurukra. Ezután betört a jaroszlavli és a kalugai állatkertekbe, ahol is a lopásokat elkövette – írja a lenta.ru.

A gonosz kis koboldot október 2-án vették őriztbe. Két lopott állatot találtak a batyujában, az egyik addigra elpusztult. A tolvaj elmondása szerint az élő kengurut egy makákó majomra akarta cserélni. A harmadik kengurukölyköt sikerült eladnia Moszkvában.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!