ACNEWS

Kitiltották a magyarokat a hollandok ellenei meccsről

Illusztráció / Fotó: shutterstock
Illusztráció / Fotó: shutterstock
Törölték a felfüggesztést. Nem lehetnek magyar szurkolók a hollandok otthonában sorra kerülő labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
Hirdetés
Ad image

A magyar szövetség (MLSZ) keddi közleménye szerint az európai szövetség (UEFA) lezárta fegyelmi eljárását, amelyet a magyar szurkolók Bosznia-Hercegovinában történt rasszista megnyilvánulásai miatt indított. A hang- és videófelvételek egyértelműen bizonyították, hogy több száz magyar szurkoló szerb- és románellenes gyűlölködő rigmusokat skandált, ezért az UEFA életbe léptette júliusban hozott felfüggesztett szankcióját, amely szerint a válogatott soron következő idegenbeli mérkőzésére a vendégszektorba nem engedélyezett a jegyértékesítés.

A korábbi döntés életbe léptetése mellett a magyar szurkolók viselkedése miatt egy további idegenbeli találkozóra sem lehet jegyeket árusítani a vendégszektorba, de ezt a büntetést az UEFA két évre felfüggesztette.

A fegyelmi határozat a fentiek mellett 20 ezer eurós pénzbüntetést is tartalmaz, továbbá pirotechnikai eszközök használata miatt 14,5 ezer eurós (összesen mintegy 14 millió forint) büntetést is kell fizetnie az MLSZ-nek.

A csoportjában harmadik helyen álló nemzeti együttesre idén még két találkozó vár a Nemzetek Ligája élvonalában: november 16-án Hollandia vendégeként lép pályára Amszterdamban, majd három nappal később Németországot fogadja a Puskás Arénában.

(MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!