ACNEWS

Elhunyt Bob Marley 31 éves unokája

Harmincegy éves korában meghalt Joseph „Jo Mersa" Marley reggae zenész, Bob Marley unokája.

Hirdetés
Ad image

Harmincegy éves korában meghalt Joseph „Jo Mersa” Marley reggae zenész, Bob Marley unokája.

A tragikus hírt Jo Mersa ügynöke jelentette be a Rolling Stone magazinnak.

A reggae zenész 1992-ben született Jamaikában, ám tizenegy éves korától kezdve az Egyesült Államokban élt. A családi hagyományokat követve zenész apja – és legendás nagyapja – után ő maga is a reaggie műfajában alkotott. Első szerzeményeit még középiskolás korában írta, debütáló albuma, a Comfortable pedig 2014-ben jelent meg.

A zeneszerzéssel átszőtt gyermekkorával kapcsolatban egy korábbi Rolling Stone interjúban beszélt:

„Elképesztő volt látni, ahogy apám a zenésztársaival a házunkban alkotott. Megpróbálkoztam a leckeírással, de folyton azon kaptam magam, hogy a stúdió ajtajából lestem a zenei munkálatokat.”

A fiatal zenész halálának pontos oka egyelőre nem ismert, de A WZPP karibi rádióállomás információi szerint a zenész holttestét kedden találták meg egy kocsiban, feltehetően asztmás rohamot kapott. Felesége és kislánya gyászolja.

 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!