A Neoton Família énekesnője a 90-es években fiatal tehetségeket vett a szárnyai alá, iskolájában pedig Gáspár Győző is megfordult.
Csepregi Éva iskolájában az éneklés és a színészmesterség fortélyait sajátíthatták el a nebulók, akik között feltűnt Gáspár Győző is. Az énekesnő eleinte nem fűzött nagy reményeket hozzá.
„Nagyon másként nézett ki, mint most. Kicsit kövér, visszahúzódó, gátlásos fiúra emlékszem. De amikor egy ideje már járt hozzánk, és megmelegedett köztünk, a társaság középpontja lett, és oszlopos tagja volt a csapatnak” – mesélte a Story magazinnak az énekesnő, majd kifejtette, Győző lelkesedése miként győzte meg őt arról, hogy megállná a helyét a showbizniszben.
„Volt valami hallása, de inkább csak a rettentő nagy érdeklődést és örömöt láttam a szemében, hogy ide járhat, hozzánk. Úgy gondolkodtunk, hogy aki egy kicsit is érzi, hogy odavaló, motoszkál benne valami több, az jöjjön, és úgyis eldől, hova vezet az útja. Győzi egyetlen órát sem hagyott volna ki, és rengeteget tanult, fejlődött a két év alatt. Énekelve zongorázott, színészkedett, úgyhogy szép lassan világossá vált számomra, hogy nagyon komolyan szeretne befutni, sikeres lenni” – fogalmazott Csepregi Éva, aki az iskolája bezárása után sem engedte el teljesen a showman kezét.
Fél szemmel mindig figyelemmel kísérte Gáspár Győző karrierjét, és különösen örült, amikor amaz megalapította a Romantic együttest. Habár Éva az énekes nevével fémjelzett valóságshowért nem különösen rajongott, ám a siker láttán meggyőződött arról, hogy egykori diákja jó úton jár.
„Nagyon büszke vagyok rá, hogy én fedeztem fel. Szeretettel emlékszem rá, és sokszor visszahallom, hogy ő is szeretettel emlegeti ezeket az éveket” – mondta Csepregi Éva.







