ACNEWS

Megszületett a magyar-ukrán közös javaslat

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Egymilliárd euró értékű közös határ- és közútfejlesztési tervcsomagot terjeszt Brüsszel elé Magyarország és Ukrajna.
Hirdetés
Ad image

A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, azaz Magyar Levente elmondta, a közös magyar-ukrán terv tartalmazni fogja két autópályakapcsolat kiépítését és egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését a két ország között. Valamint az ehhez kapcsolódó útfejlesztéseket a határ mindkét oldalán.

Az államtitkár bejelentette azt is, hétfőtől megindult az üres kamionok forgalma a beregsurány-asztélyi határátkelőhelyen Ukrajna felől Magyarország felé. Ezzel tehermentesítve a forgalmas záhonyi határátmenetet. Illetve elkezdődik az asztélyi ukrán oldali határállomás teljes felújítása és kapacitásbővítése, amely várhatóan két évig fog tartani.

„Ezen kívül hamarosan megnyitjuk a Nagyhódos és az ukrajnai Nagypalád közötti határátkelőhelyet is. Ez a magyar-ukrán határszakasz hatodik átkelőhelye lesz” – fogalmazott Magyar Levente.

A politikus emlékeztetett, Magyarország és Ukrajna 2013-ban írta alá az első, a határszakasz fejlesztéséről szóló memorandumot. A válságok miatt azonban a későbbi ukrán kormányok nem tudtak foglalkozni a határátkelők ügyével. A 2022-ben kitört háború miatt pedig végkép lekerültek a napirendről ezek a kérdések.

„Az utóbbi egy évben azonban sikerült felgyorsítani a munkát, mert Ukrajna felismerte, hogy határátkelőhely-fejlesztések nélkül az ország európai uniós és európai gazdasági integrációja lehetetlenné válik” – hangoztatta Magyar Levente. Kifejtette, a magyar és az ukrán kormány között most is vannak nézeteltérések különböző kérdésekben. De abban nincs, hogy szükséges a határkapacitások bővítése, mert enélkül nem emelkedhet a kereskedelmi forgalom, és Ukrajna nem tud közelebb lépni Európához.

Magyar Levente a vasútat érintően megjegyezte, hamarosan elindul a közvetlen Budapest-Kijev vasúti járat. Ami megkönnyíti a magyar és az ukrán főváros közötti utazást.

A tájékoztatón Viktor Mikita, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének helyettese közölte, mindkét ország tranzitútvonalon fekszik, az áthaladó hatalmas áruforgalom miatt mindenképpen fejleszteni kell a határátkelőket.

Ma egy kicsi, de annál fontosabb lépést tettünk. Az asztélyi átmenet megnyitásával ugyanis az üres kamionok forgalmát biztosítjuk Magyarország felé. Az első két teherautó ma át is lépett Ukrajnából Magyarországra – mondta.

Szerhij Derkács ukrán miniszterhelyettes arról beszélt, az európai uniós finanszírozásból és állami forrásból elkezdődik az asztélyi átkelőhely teljes felújítása, amely során két ütemben, 2026 végére egy teljes értékű, a mostaninál háromszor nagyobb áteresztőképességű határátlépési pont jön létre.

Újságírói kérdésre a miniszterhelyettes elmondta, a beruházás az állami költségvetés forrásaiból, más partnerektől és az EU 9,6 millió euró értékű programjának támogatásával valósul meg.

A pénz első része már megérkezett az állami felújítási ügynökséghez – tette hozzá Szerhij Derkács.

(MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!