ACNEWS

„A gyerekgyilkos lányom maradjon élete végéig rács mögött”

Sosem bocsát meg Erzsike a lányának, amiért megölte a kétéves unokáját.

Hirdetés
Ad image

Sosem bocsát meg Erzsike a lányának, amiért megölte a kétéves unokáját.

A hírhedt B. Katalin nevét 2021 októberében ismerte meg az ország, amikor a számára kedvezőtlenül végződő gyermekelhelyezési pert követően a kétéves kisfiát Olaszországba szöktette. Ahol brutális módon megölte. A holttestről egy fotót készített, majd átküldte a kisfiú apjának ezzel az üzenettel: „Most már egyikünké sem lesz.”

Katalin a csöppséget egy szatyorba tette, majd egy szupermarketben a pénztár futószalagjára helyezte. Azonnal sokkot kapott a gyanútlan pénztáros, mikor meglátta, mit rejt az a táska.

B. Katalinnak magányosan és szomorúan telt kedden az 50-ik születésnapja az olaszországi perugiai börtön kétszemélyes zárkájában. Még a társa sem  akarta őt felvidítani, hiszen a gyerekgyilkosokat ott is mélyen megvetik. A magyar nő az olasz börtönben takarít, így gyorsabban telik az idő. Már nem fenyegetik a rabtársai sem, ennek ellenére nagyon szeretne hazajönni, itthon akarja letölteni a büntetését.

„Három napja elkezdődött Kati pere, március végéig minden második csütörtökön lesz tárgyalása. Az ügyész életfogytig tartó börtönbüntetést kért rá, amivel egyetértek. Sosem bocsátok meg a gyerekgyilkos lányomnak” – magyarázta az AcNews-nak B. Katalin édesanyja, Erzsike.

„A tragikus sorsú kisunokám holttestét az apja titokban hazahozta Olaszországból. Farkasréten temette el. Amikor meglátogattam a sírját, csak potyogtak a könnyeim. Nagyon megviselt Alex halála, 20 kilót fogytam miatta.”

Erzsike elmondásából megdöbbentő titok derült ki. A lánya halálosan megfenyegette őt. Azt ígérte, úgy veri agyon, hogy az balesetnek tűnjön. Ezután ölte meg a kisfiát, akit Erzsike minden egyes nap meggyászol.

„Tegnap felhívott a lányom. Még mindig nem fogta fel, amit tett. Úgy beszél a kis Alexről, mintha soha nem is létezett volna. Amikor pedig rákérdeztem,  miért ölte meg a kisunokámat, csak azt felelte, hogy az apjával telefonon beszélt, és felidegesítette magát” – tette hozzá az asszony.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!