ACNEWS

70 évre emelik a nyugdíjkorhatárt – bár nem mindenkinek

fotó: MTI
fotó: MTI
Megemelnék az alsó korhatárt a bírók kinevezésénél, amivel párhuzamosan akár 70 év is lehet a nyugdíjkorhatár egyes esetekben.
Hirdetés
Ad image

Megjelent a tervezet, amit a Törvényalkotási Bizottság nyújt be csütörtöki ülésén a 14. alkotmánymódosításhoz. A javaslat lényege, hogy 30 helyett 35 év lesz a bírók kinevezésének alsó korhatára. A felső korhatár viszont akár 70 év is lehet bizonyos esetekben – írja a 24.hu. Ezzel kapcsolatban egészen pontosan úgy fogalmaznak, hogy az általános öregségi nyugdíjkorhatár helyett törvényben meghatározott esetekben a bíró hetvenedik életévéig dolgozhat. Ennek oka, hogy korábban szakmai körökben komoly felháborodást keltett, amikor a bírókra irányadó korhatárt leszállították a normál nyugdíjkorhatárra.

Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke 2011-ben arról beszélt, hogy elkeseredést váltott ki a nyugdíjkorhatár csökkentése. Az Alkotmánybíróság 2012. július 16-án hozott határozatában kimondta, hogy a bírák kényszernyugdíjazása, azaz a tradicionális 70 éves bírói nyugdíjkorhatár minden átmenet nélküli leszállítása az érintettekre irányadó öregségi nyugdíjkorhatárra, mind formai, mind tartalmi okokból ellentétes az Alaptörvénnyel. A testület az érvelését főként a bírói függetlenség sérelmére alapozta.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!