ACNEWS

Lecsap a rendőrség Delhusa Gjonra a parkolási balhéja miatt

Fotó: RTL
Fotó: RTL
A XI. kerületi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást Delhusa Gjon tilosban parkolásával kapcsolatban.
Hirdetés
Ad image

„Az említett ügyben a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást. A szükséges nyomozási cselekmények folyamatban vannak, gyanúsítotti kihallgatás válaszadásunkig nem történt” – válaszolta péntek délelőtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Telex megkeresésére.

Az ügy előzménye, hogy a népszerű táncdalénekes rendszeresen a járdán parkolt a Mercedesével Budapest IX. kerületében. A szabálytalanságra Újbuda alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán. Az LMP-s politikus azt is állította, hogy nem egyedi eset volt. Az énekes több alkalommal parkolt a  járdán, vagy zöld területen. Rendőröket hívott, mert ezt tarthatatlan, az intézkedésről felvétel is készült. A videóban látható, hogy a zenész, dühösen kérdőre vonja az alpolgármestert és a köztereseket, majd elővesz két, általa rendőrséginek mondott igazolványt. Ebből az egyik IPA-igazolvány volt, a másik pedig első pillantásra egy magyar rendőrségi igazolványnak tűnt. A vita hevében Delhusa Gjon azt is állította, hogy ő „baleseti helyszínelő”- énekesi pályafutásának kimagasló  eredményeit  hangsúlyozva próbált mentegetőzni. 

Sokan felháborodtak a hír kapcsán, köztük Sebestyén Balázs is.  Saját műsorában kifejtette véleményét, a minap lapunk is beszámolt róla.  Az énekes az őt érő vádak után így reagál az ügyre. Az igazolvány amit felmutatott egy IPA tagság,  tagja az International Police Association-nak. „Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy támogatom azt a szervezetet, amely a szolgálat közben megsérült vagy hősi halált halt rendőrök családját segíti.” – mondta a Blikknek. Azt is elmondta, nem tartja magát szabálysértő fajtának, de egyszerűen nem talált parkolóhelyet, „őrület van Budapesten”. Majd folytatta: „Ebben az esetben is az történt, hogy rákényszerültem, ráadásul egy eldugott helyen, ahol nem zavartam senkit” Az énekes szerint fel lett fújva az ügy. Állítja hogy a bírságot is kifizette.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!