ACNEWS

Kern András miatt szakadt félbe a Pesti Színház előadása

Fotó: MTI
Fotó: MTI
Kedden este félbeszakította előadását a Pesti Színház, a darab egyik szereplőjének rosszulléte miatt. Találgatások kezdődtek, vajon kit láttak el a mentők.
Hirdetés
Ad image

Váratlanul félbeszakadt kedden este a Pesti Színház előadása, mert az egyik szereplő rosszul lett. A Vígszínház játszóhelyén Spiró György darabja, az Imposztor ment, ám a szünet után a nézők elé a színház igazgatója, Rudolf Péter lépett – tudósított a blikk.hu. Az igazgató rossz hírt közölt, bejelentette, hogy nem tudják folytatni az előadást.

Kiderült, hogy Kern András volt, akihez mentőt kellett hívni. A forrás úgy tudja, hogy a színész rosszullétre, szédülésre panaszkodott. Kollégái nagyon megijedtek, mert tudták, hogy Kern András több mint tíz éve pacemakerrel él, így azonnal riadóztatták a mentőket. A színészt ellátták a kórházban, sőt, már haza is engedték. Telefonon elmondta, hogy még a színházzal sem egyeztetett arról, vajon mit mondhat az üggyel kapcsolatban, kijelentette, hogy a hivatalos közleményüket előzetesen egyeztetni fogják. A 76 éves Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész egyáltalán nem tűnt megtörtnek, jókedvűen nyilatkozott.

Az még nem tisztázódott, hogy mi lesz a sorsa a csütörtöki Pinokkió, illetve a pénteki Imposztor előadásnak, amelyekben Kern Andrásnak jelenése lenne. A színész 11 éve kapott pacemakert, a műtétet Merkely Béla professzor végezte el rajta a Városmajor utcai szív- és érsebészeten. Az örökifjú Kern azóta teljes erőbedobással dolgozik, jelenleg is hat darabban játszik, január végéig húsz alkalommal láthatja őt a közönség a színpadon a tervek szerint.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!