A mérnöklány egy csütörtöki napon tök véletlenül lett keramikus.
Szinte egymás lábán állnak a kíváncsi látogatók Váradi Andrea csodalámpái előtt a szentendrei Őri-Art Galériában. A törékeny művésznő pár lépéssel hátrébb figyeli a nagy érdeklődést. Zavartan mosolyog a fotózásra várva, mert mint mondja, sietnie kell, az otthoni kis műhelyében várja őt a munka.
„Városligeti lány vagyok, és egyáltalán nem keramikusnak indultam – mesélte az AcNews-nak Váradi Andrea. – Bár együtt laktam az édesanyámmal, valójában a nagymamám nevelt fel. Ha tehettem, iskola után otthon rajzolgatttam, vagy a barátaimmal bandáztam a Hősök terén. Így talált ránk az este. Kifulladásig csónakáztunk, kosaraztunk a Ligetben, és mire észbe kaptam, már fel is nőttem.”
Andrea elmondásából kiderül, ez mit is jelent. Már 15 évesen dolgozni járt, alkalmanként öt-hat órát vasalt, takarított egy idős néninél. A bulikat csak hírből ismerte, a fizetését pedig félretette a főiskolai tanulmányaira. Amikor az érettségire készült, az édesanyja nem fizette a számlákat, ezért előfordult, hogy kikapcsolták náluk a villanyt. Olyankor a petróleumlámpa fénye mellett készült az érettségire.
„Könnyűipari mérnökként diplomáztam. A főiskolai évek alatt az Oktogonnál éjfélig dolgoztam egy gyorsétteremben, reggel pedig mentem az előadásra. Akkoriban gyakran voltam brutális leszámolások, késelések, verekedések szemtanúja. És döbbenten figyeltem, amint éjjelente a sztárszínészek részegen betértek hozzánk, hogy azt se tudták, merre van az előre” – emlékezett Andrea.
Mellékesen említi, hogy a diploma után Angliában 2 évig pultosként dolgozott egy kávézóban, tizedmagával lakott egy albérletben.
„Életem nagyon ott nem volt, nem éreztem jól magam, 54 kilóról 43-ra fogytam. Elmentem az ausztriai Sankt Wolfgangba, egy hotelben dolgoztam szobalányként. Amikor hazajöttem, kávézót vezettem, véletlenül derült ki, hogy méhnyakrákom van. Csak a második értesítést olvastam csak el, így tudtam, hogy nagy a baj. Ami még nagyobb lett, mire eljutottam az orvoshoz.”
Amilyen törékenynek látszik Andrea, valójában olyan erős. Legyőzte a súlyos kórt, majd megnézte Bertók Éva szobrait. Nála ismerkedett meg az alapokkal. Majd egy csütörtöki napon megkereste Somogyi Sándort. Akkor és ott döbbent rá, hogy csak agyaggal akar foglalkozni. Megtanulta a keramikus mesterség csínját-bínját. És mire észbe kapott, a szakma már fel is kapta a nevét.
Váradi Andrea bögréket, varázslatos fényű, mesebeli lámpákat és mécseseket készít. Utóbbiakat „Lélekfény” néven emlegetik a rajongói. És pillanatok alatt elkapkodják azokat.
„Hét éve, hogy kialakítottam otthon egy kis műhelyt magamnak. Ott csak agyagozok, majd a félkész munkáimat kemencében kiégetem. Utána jöhet a festés és a máz, majd az összeszerelés. Sokan kérik, hadd jöhessenek tanulni hozzám, én pedig örömmel osztom meg a tudásomat bárkivel. Az a jó hírem van, hogy minderre idén egy nyári táborban lesz lehetőség” – tette hozzá a kerámia művész.
