ACNEWS

Ekkor indul ma az utolsó metrószerelvény

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
December 24-én, szenteste a metrók 18 óráig járnak, a nappali felszíni járatok pedig 15 és 16 óra között indulnak utoljára.
Hirdetés
Ad image

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítva – írta a BKK.

December 24-én a járatok reggel és napközben a szombati menetrend szerint közlekednek.

Szenteste, a nappali felszíni járatok 15 és 16 óra között indulnak utoljára, azonban a metrók a többi nappali járathoz képest tovább, 18 óráig közlekednek.

A külvárosi nagyobb bevásárlóközpontok korábbi zárása miatt, a járatok jellemzően 13:30 és 14:30 között térnek be utoljára az áruházakhoz, kivéve a 22-es autóbuszt, amely nappali üzemzárásig érinti azokat.

A nappali járatok üzemzárását követően, 16 és 18 óra között a metrókkal és az éjszakai járatokkal lehet utazni. Bizonyos éjszakai járatok módosított útvonalon közlekednek, hogy csatlakozást biztosítsanak a metrókhoz.

18 óra után valamennyi éjszakai autóbuszjárat a teljes útvonalán közlekedik.

A Budapest határát átlépő HÉV-vonalak (H5-ös, H6-os, H8-as és H9-es) normál üzemzárásig, késő estig közlekednek, de ritkább követéssel.

Az utolsó metrók az alábbiak szerint indulnak a végállomásaikról:

M1

  • a Mexikói úttól 18:02-kor indul a Vörösmarty tér felé,
  • a Vörösmarty tértől 18:15-kor indul a Mexikói út felé.

M2

  • a Déli pályaudvartól 18:03-kor indul az Örs vezér tere felé,
  • az Örs vezér terétől 17:58-kor indul a Déli pályaudvar felé.

M3

  • Újpest-központtól 17:51-kor indul Kőbánya-Kispest felé,
  • Kőbánya-Kispesttől 17:56-kor indul Újpest-központ felé.

M4

  • a Keleti pályaudvartól 18:10-kor indul Kelenföld vasútállomás felé
  • Kelenföld vasútállomástól 17:57-kor indul a Keleti pályaudvar felé.

A metrókhoz csatlakozó HÉV-vonalak (H5-ös és H8-as vonalak) ezen időszak alatt tavalyhoz képest sűrűbben közlekednek. A H5-ös HÉV 20 percenként, míg H8-as HÉV 30 percenként indul (utóbbihoz Cinkotán csatlakozik a H9-es HÉV).

16 óra után a metrókkal (18 óráig) és az éjszakai járatokkal lehet utazni, valamint a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV is közlekedik.

A 100E és a 200E repülőtéri autóbuszok, illetve a 6-os villamos a megszokott módon éjjel-nappal járnak.

Az éjszakai járatok kb. 15:30 és 16 óra között indulnak el, jellemzően az éjszakai időszakhoz hasonló követési időközzel.

December 25-én és 26-án, karácsony első és második napján, illetve január 1-jén a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi rend szerint közlekednek.

December 27-én és 28-án a szombati, 29-én pedig a vasárnapi, illetve munkaszüneti napi menetrend lesz érvényben.

December 30-án és 31-én az utasforgalom változása és a közúti forgalom jellemző csökkenése miatt a metrók mellett számos villamos-, trolibusz- és autóbuszjárat év végi menetrend szerint közlekedik, a járatok többségén pedig az iskolaszüneti munkanapi menetrend lesz érvényben. Nem közlekedik a kizárólag sűrítőjelleggel bíró 33A és a 81-es járat.

December 31-én a megnövekedő utasforgalom miatt már a nappali üzemzárás előtt a megszokottnál sűrűbben közlekedik több járat.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!