Magdolna, a magyar túrázó a szlovéniai hegyimentőnek mesélt arról, hogy a barátja lezuhant a szikláról és eltörte a lábát. Mint mondta, egy online térkép segítségével haladtak a hegyen, de nem találták meg a helyes utat. Egy sziklán kapaszkodtak felfelé, amikor a barátja megcsúszott és lezuhant. Ekkor még a két magyar tudott beszélni egymással. A férfi elmondta, hogy eltörött a lába, ekkor hívtak segítséget telefonon. Magdolna bebugyolálta magát a hálózsákba, abban várta a mentőket. Éjfél körül dübörgést hallott valahol a mélyben, írta a blikk, ezután pedig a barátja már nem válaszolt többé.
Este jött az első hívás
Magdolna december 22-én a lámpájával jelzett az őt kereső helikopternek, amikor barátjával a szlovén hegyek fogságába esett. Már az is csoda volt, hogy őt sikerült megmenteni. A társához azonban napokon át nem tudtak közel jutni a csapatok, olyan erős vihar tombolt a hegyen. A Szlovén Hegyimentő Egyesület egyik tagja, Tadej Trobevsek minden idők egyik legnehezebb mentőakciójának nevezte a magyarok keresését. Amikor december 23-én késő délután befutott az első segélykérő hívás, már besötétedett, szakadt a hó.
„Az első információk arról szóltak, hogy a magyar férfi megsérült, eltörött a lába – írták le oldalukon a szlovén hegyimentők. – A pontos helyszín még nem volt ismert, de tudtuk, nagyon nehéz terepről van szó.” Több csapat is útnak indult, ám a nagy viharban számukra is veszélyes volt a kutatás. Ezért úgy döntöttek, másnap folytatják. Reggel hatkor találkoztak újra, addigra egy helikopterről már azonosították a helyszínt. Magdolna odalentről lámpával integetett a felette elhúzó gépnek, így tudták pontosan meghatározni, hol van. Légimentés azonban nem jöhetett szóba, a szél úgy dobálta a helikoptert, mint a falevelet. A csapatok tagjai ezért gyalog indultak útnak. Tadej Trobevsek volt az első, aki elérte Magdolnát.
Miképpen jutunk ki innen?
„Szólongattuk őt, ő pedig válaszolt. Pontosan azonban nem tudtuk, hol van, mert a sziklafalak visszaverték a hangját. Ám életben volt – írta Trobevsek az egyesület oldalán. – Addigra a helikopter is fel tudott szállni és a pilóta megerősítette, hogy jó helyen vagyunk. Egy lucfenyőhöz kikötöttem egy százméteres kötelet és ereszkedni kezdtem. Félúton jártam, amikor megláttam egy kék ruhadarabot. A hálózsákja volt, amiben az elmúlt tizenkilenc órát töltötte, azzal integetett nekem. Elöntöttek az érzelmek: a megkönnyebbülés, hogy él, az elégedettség, hogy megtaláltuk és a félelem, hogy miképpen jutunk ki innen.” Amikor Trobevsek lejutott a magyar nőhöz, első feladata volt, hogy a kötélhez rögzítse, majd megkérdezte, hogy van. Magdolna elmondta, már nem érzi a lábát. Aztán azt is, hogy a barátja lezuhant a szikláról. A hegyimentő ekkor még nem akarta neki elmondani a szörnyű gyanút arról, hogy a férfi már nincs életben, inkább azt mondta, most a legfontosabb, hogy Magdolnát biztonságba juttassák.
