ACNEWS

Őrjöngve verte péppé a taxist az ismert rapper a Boráros téren

Illusztráció / Kép: Pexels
Illusztráció / Kép: Pexels
Tízezer forintért nem vitte el Törökbálintról Tatára a taxis Mr.Missht. A totálrészeg rapper ezért őrjöngeni kezdett, megrongálta a taxit és súlyosan bántalmazta a sofőrt.
Hirdetés
Ad image

A Mr.Missh néven ismert rapper brutálisan megvert egy taxist, amiért az nem volt hajlandó az általa megjelölt címre fuvarozni őt – írta meg az origo.hu. A sérült taxis a facebookon közzétett posztjában írta le a történteket. December 30-án 5 óra 30 perckor kapta a hívást és negyedóra múlva meg is jelent a törökbálinti címen. Ott L.L. Junior fogadta, aki elmondta, hogy az egyik barátjának hívta a taxit, aki mindjárt jön.

A taxis nem tudta, hogy a civil életben Demeter Mihály nevet viselő rapper addigra már alaposan lerészegedett. A szemtanúk szerint a buliban is egyre kellemetlenebbé vált a jelenléte. „Misshnek sajnos nagyon nem tesz jót az alkohol, ez a buliban is kiderült, rendkívül harsány volt, és vállalhatatlanul viselkedett, így taxit hívtak neki, hogy hazajusson és kipihenje magát” – mondta el az összejövetel egyik résztvevője – tudta meg a blikk.hu.

Missh a taxiban a farzsebéből elővett egy tízezer forintost és arra kérte a sofőrt, hogy vigye el őt haza, Tatára. A taxis közölte vele, hogy ez nem fedezi a fuvardíjat. A rapper ebbe látszólag bele is nyugodott és immár Budapestre kérte a fuvart. Menet közben elaludt a kocsiban, a Boráros téri taxiállomáson azonban felkeltette őt a sofőr, hogy megkérdezze tőle, hol tegye ki. Erre válaszul a rapper őrjöngeni kezdett. Ordítva közölte, hogy őt mindenki cserben hagyta, ha pedig nem viszi el őt a taxis Tatára, szétveri.

Missht hiába próbálta meggyőzni a sofőr, indulatosan kiszállt az autóból, de nem azért, hogy távozzon. Ezt kihasználva a taxis lezárta a kocsit. A rapper – látva, hogy hoppon maradt – rángatni kezdte a kilincset, majd ráült a kocsi motorháztetejére. Pár perc után elunta az üldögélést, ütni kezdte az autó ablakait, ezután a jobb oldali visszapillantő tükörhöz lépett és közölte a sofőrrel, hogy szálljon ki, mert meg akarja őt verni. A rapper ezután „jobb könyökével izomból letörte” a visszapillantó tükröt, mivel pedig erre kiszállt a kocsiból a vezető, gyorsan hozzálépett. Ököllel kezdte őt csépelni, nagy erővel a halántékán, az orrán is eltalálta, eközben összetörte a szemüvegét is.

A megtámadott fél kétségbeesetten, üvöltve kiáltott segítségért, az odasereglő járókelőket látva Missh abbahagyta a verést. Valaki kihívta a mentőket és a rendőröket is, utóbbiak előállították a magából kivetkőzött rappert. A nyomozók súlyos testi sértés és rongálás miatt gyanúsítottként hallgatták őt ki.

Csütörtök délután Missh a közösségi oldalán közzétett posztban ismerte el a történteket, egyúttal bocsánatot is kért az áldozattól. „Mint már a közösségi médiában sok helyen megjelent az év végén elkövettem egy hülyeséget, amit mélyen megbántam. Vállalom a következményeket innen is elnézést kérek a sértettől, mindenképpen szeretném jóvátenni, amit okoztam.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!