ACNEWS

Liberálisok okoztak káoszt Ausztriában

Illusztráció / Kép: Pixabay
Illusztráció / Kép: Pixabay
Gyorsuló ütemben mélyül a belpolitikai válság nyugati szomszédunkban. Bár a centrumpártok igyekeztek koalíciókötéssel elszigetelni a hatalomtól az Osztrák Szabadságpártot, a liberálisok ma otthagyták a tárgyalóasztalt.
Hirdetés
Ad image

Ausztriában egyre mélyül a belpolitikai válság, miután a liberális NEOS párt otthagyta a koalíciós egyeztetéseket – tudósított a reuters.com. Mindeddig úgy tűnt, hogy létrejöhet a hárompárti koalíció a Néppárt (ÖVP), a szociáldemokraták (SPÖ), illetve a liberálisok részvételével. Ma azonban az utóbbiak vezetője bejelentette, hogy megszakítják a tárgyalásokat, és nem vesznek részt a kormánykoalíció megalakításában.

A felsorolt centrumpártok számára elsősorban azért lett volna fontos a szövetségkötés, mert mindannyian ellenezték a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) hatalomra kerülését. Mint ismeretes, a 2024-ben megtartott osztrák választásokon első helyre futott be az FPÖ 29 százalékkal, velük azonban minden egyéb párt elutasította az együttműködést. A 26 százalékos Néppárt és a 21 százalékos szocdemek a kezdetektől koalícióra készültek, ám a parlamentben mindössze egyetlen fős többségük lett volna. Így került képbe a NEOS, amely 9 százalékos eredményével már megnyugtató többséget biztosított volna a hárompárti koalíciónak. Ez a terv azonban a liberálisok mai döntése nyomán megbukott.

A közvéleménykutatások már eddig is az FPÖ folyamatos erősödését mutatták, az pedig aligha kérdés, hogy a liberálisok mai bejelentése nyomán még többen gondolják majd, hogy a szélsőjobboldali erőknek helyük van a kormányban. Ha a néppártiak és a szociáldemokraták ennek ellenére mégis felvállalnák a gyenge koalícióban való kormányzást, az FPÖ további előretörését idéznék elő. Annál is inkább, mert a két centrumpárt között is repedések mutatkoznak, elsősorban az adóztatás kérdésében. Az ÖVP ugyanis kampányában elutasította az adóemeléseket, míg az SPÖ növelné például a vagyont és az öröklést sújtó közterheket.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!