ACNEWS

Sok pénzbe kerül, ha rosszul dobja ki a karácsonyfát

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Aki szabálytalanul szabadul meg a fájától, akár 300 ezres bírságot is kaphat. Mondjuk, hogyan lehet „jól” kihelyezni a megszolgált fenyőt.
Hirdetés
Ad image

Vízkereszt napja a karácsonyi időszak végét jelzi. Ilyen időtájt sok család leszedni a karácsonyfadíszeket, majd kiteszi a kiszolgált fenyőt az otthonából.

Idén jelentős változás történt, ugyanis a fenyőfák elszállításáért már nem az FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója, hanem a MOHU felel. A társaság tájékoztatása szerint az ünnepek után a MOHU Budapest hulladékszállítási dolgozói szervezetten, külön járatrendszerben gyűjtik össze a fővárosban és az agglomerációban kihelyezett fenyőfákat. Ez a feladat logisztikai szempontból komoly kihívás. Évente körülbelül 500-600 ezer tűlevelű fa kerül az utcákra, amelyek begyűjtését és hasznosítását meg kell oldani. A tapasztalatok szerint a kihelyezési dömping vízkereszt után, január 6-át követően indul, és általában egy-másfél hónapig tart.

A lakosság számára több lehetőség is adott a fák szabályos kihelyezésére. Az egyik, hogy a több mint 250 kijelölt közterületi gyűjtőhely egyikére helyezik el a fát. A másik pedig, hogy a háztartási hulladékos kukák mellé teszik ki, jól látható helyre, a hulladékgyűjtés napján. Ez utóbbi esetben fontos figyelni arra, hogy a fenyőfa ne akadályozza sem a gyalogos-, sem a kerékpáros-, sem a gépjárműforgalmat. A MOHU kéri, hogy a lakosok a két megoldás egyikét válasszák, és semmiképpen ne dobják el a fákat közterületeken. Mivel ez nemcsak a tisztaságot veszélyezteti, hanem balesetveszélyes is lehet.

A kihelyezett fenyőfákat a MOHU a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe szállítja, ahol aprítás után a kommunális hulladékkal keverve, ellenőrzött ipari körülmények között termikus úton hasznosítják. Ezzel a módszerrel környezetbarát távhőt és villamos energiát biztosítanak több tízezer budapesti háztartás számára – írja a Pénzcentrum.

Fontos tudni, hogy komoly bírság járhat, ha valaki nem szabályosan helyezi ki a fenyőfát. A vonatkozó rendelet értelmében a bírság összege 5 és 50 ezer forint között mozog. De ha szabálysértés miatt feljelentés is születik, akkor a büntetés akár 300 ezer forintra is rúghat. Éppen ezért érdemes betartani a szabályokat, hiszen ezzel nemcsak a pénztárcánkat óvjuk meg, hanem a begyűjtés gördülékeny lebonyolítását is segítjük.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!