ACNEWS

Egymilliót hozott a fekete kordon

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Alig élt egy napot, mégis nagy pénzeket termelt az a fekete kordon, ami a Halászbástya kilátójához helyeztek el.
Hirdetés
Ad image

„Semmilyen módon nem fogják lezárni a Halászbástya alsó szakaszát” – jelentette be az I. kerület polgármestere.

Böröcz László elmondta, hogy a Halászbástya alsó szakaszának fizetőssé tételével az önkormányzat célja a kerület kiadásainak fedezése volt, különösen a köztisztaságra fordított összegek biztosítása. Szerinte az ötlet indokolt, hiszen külföldön számos helyen találni fizetős látványosságokat, például a prágai Arany utcácskát. Hozzátette, hogy a Halászbástya egy része már 1995 óta fizetős, és ez eddig nem okozott problémát.

Az új szabályozás értelmében január 1-jén a Halászbástya alsó részére fekete kordonokat és egy táblát helyeztek ki, amely szerint 1500 forintos belépődíj ellenében lehetett kinézni a Dunára. A fideszes vezetés még decemberben döntött erről, egy hónapos próbaidőszakot tervezve januárra. Böröcz arról is beszámolt, hogy a kordonok telepítése 260 ezer forintba került, de már az első nap több mint egymillió forint bevételt hozott a belépőjegyek eladásából- írja az EconomX.

A polgármester szerint az önkormányzat feladata, hogy a kerület lakóinak érdekeit képviselje, és biztosítsa az egészséges együttélés lehetőségét a helyiek és a turisták között. Bár a közgyűlés 30 napos tesztidőszakra hagyta jóvá a korlátozást, a negatív visszajelzések miatt Böröcz január 3-án elrendelte a kordonok lebontását, és a továbbiakban nem is tervezik azok visszaállítását.

Böröcz úgy véli, hogy a Budai Vár jelentős terhelés alatt áll, ezért növelni kell a turizmusból származó bevételeket. A kordonozás helyett azonban a szolgáltatásalapú megoldásokra fognak koncentrálni a jövőben.

Fontos megjegyezni, hogy a Halászbástya felső terasza továbbra is fizetős marad. A teljes árú jegy 1200 forintba kerül, míg a kedvezményes, 50 százalékos jegy ára 600 forint.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!