ACNEWS

Hajtóvadászat indult a Skóciában eltűnt magyar ikerpár után

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Napok óta hiába keresik a Skóciában eltűnt ikerpárt, Henit és Elizát, egyre nő a család aggodalma.
Hirdetés
Ad image

Egyelőre elképzelése sincs a skót hatóságoknak arról, hol lehet a rejtélyes módon eltűnt 32 éves magyar ikerpár, Huszti Henrietta és Eliza – adta hírül a Daily Mail. A fiatal nők hat éve éltek Aberdeen belvárosában, mindketten egy kávézóban dolgoztak. A rendőrség hajtóvadászatot indított felkutatásukra. Közleményükben az olvasható, hogy az ikerpárt január 7-én, kedden hajnali két óra körül látták utoljára. A térfigyelő kamerák rögzítették, hogy a késői órákban egymás mellett sétáltak, átkeltek a Dee folyó hídján, majd jobbra fordultak az Aberdeen Boat Club irányába. Azóta nem találják nyomukat.

Magyarországon élő szüleik az eltűnés előtti napokban beszéltek telefonon a lányokkal, elmondásuk alapján viszont semmi jel nem utalt arra, hogy bajban lennének vagy készülnének valamire.

A hatóságok helikopterekkel, kutyás egységekkel és búvárokkal segítik a keresést, utóbbiak munkáját nehezíti, hogy a folyón hatalmas jégtáblák úsznak. József, a lányok bátyja a Facebookon kért mindenkit, hogy ne terjesszenek álhíreket. És köszönetet mondott a támogatásért. „Lizával és Henivel videóhívásban beszélgettünk utoljára szilveszter este, akkor boldognak és gondtalannak tűntek” – idézte fel utolsó emlékét a lányok nővére, Edit.

A skót rendőrség fáradhatatlanul dolgozik, és arra kéri a lakosságot, aki bármilyen információval rendelkezik, segítse a nyomozást. A helyi vállalkozásokat pedig felszólították, hogy nézzék át a január 7-én készült kamerafelvételeiket.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!