ACNEWS

Középkorú nő a bliccelők tavalyi rekordere

Több, mint hét év halogatás után fizette be rekordösszegű büntetését a budapesti blicc-toplista első helyezettje.
Hirdetés
Ad image

A 48 éves, budapesti nő nem kapkodott. Ameddig csak lehetett, húzta-halasztotta 1 977 401 forintra rúgó büntetését. A tavalyi év pótdíjazási toplistájának ezüstérmese egy 40 éves férfi volt, aki több mint 1,5 millió forintot fizetett, a bronzérmet pedig egy 53 éves nő „nyerte el”, aki több mint 1,3 milliós tartozását egyenlítette ki.

A legvaskosabb összegek többévnyi figyelmen kívül hagyott pótdíjazásból, jelentős késedelmi díjakból és elindított végrehajtási eljárásokból halmozódtak fel – adta hírül az MTI.

Úgy tűnik, még mindig előfordulnak olyanok, akik hisznek abban az urbán legendában, miszerint a kiszabott pótdíjak bizonyos idő leteltével elévülnek, ezért nem fizetik be a csekkeket. A BKK viszont jogi útra terel minden ilyen ügyet, az elhúzódó eljárás miatt pedig a kezdeti összeg jelentősre duzzadhat.

Mindennek ellenére, az utasok többsége saját bevallása szerint becsületesen közlekedik: egy felmérésben a megkérdezettek 91 százaléka úgy nyilatkozott, minden esetben érvényes jeggyel vagy bérlettel használja a budapesti járatokat.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!