ACNEWS

Évekig eltitkolta gyerekei elől édesanyja öngyilkosságát az üzletasszony

Terápia, meditáció és az idő segített az Yvonne Dedericknek, hogy némiképp csillapítsa a fájdalmát, amit édesanyja tragédiája okozott.

Hirdetés
Ad image

Terápia, meditáció és az idő segített az Yvonne Dedericknek, hogy némiképp csillapítsa a fájdalmát, amit édesanyja tragédiája okozott.

Yvonne Dederick táncművész édesanyja éppen nyolc évvel ezelőtt, önkezével vetett véget az életének. A Feleségek luxuskivitelben korábbi sztárja három évvel ezelőtt beszélt először a traumatikus élményéről és elàrulta, hogy az asszony előre készült a végzetes cselekedetére, majd egy nyilvános helyen vetette magát a mélybe – írja a Blikk.

„Bűntudatom volt, mert nem voltam elég tájékozott a depresszió jeleivel kapcsolatban, aminek a végstádiuma az öngyilkosság. Igaz, elküldtem anyukámat szakemberhez, hogy valakivel tudjon beszélni, de azzal nem voltam tisztában, mennyire súlyos a helyzet. Utólag, amikor a kezembe kerültek régi fényképek, akkor láttam, mennyire nem volt jól. A legelején megpróbáltam „falakat emelni” magam köré. Harag volt bennem, főleg a gyerekeim miatt, nem értettem, miért tette ezt. A gyerekeknek nem is mondtam el azonnal, hogy mi történt. A legkisebb akkor volt 8 éves, ő csak évekkel később tudta meg, hogy a mama öngyilkos lett” – idézte fel a napilapnak a felfoghatatlan tragédiát Yvonne, aki a lelki sebei meggyógyítása érdekében több módszert is kipróbált. Felkeresett egy terapeutát, és a meditációt is elsajátította.

„Egy ilyen trauma később csap le az emberre, először a tudatalattink megpróbálja elrejteni, majd különböző módokon tör a felszínre. Nekem például rémálmaim voltak, amik miatt szorongás is kialakult bennem. Elkezdtem egyre tudatosabban foglalkozni ezzel, voltam például családállításon is. Meg akartam érteni ezt a folyamatot, amiben a gyásszal és traumákkal foglalkozó pszichológusok is segítettek. Úgy érzem, mára, nyolc év elteltével, a nehezén már túl vagyok, de teljes mértékben sosem lehet egy ilyet feldolgozni, örökké nyoma marad” – mondta az üzletasszony.

A tragédiának köszönhetően Yvonne ma már sokkal jobban odafigyel a saját és környezetének a mentális egészségére. Fontosnak érzi, hogy beszéljen a történtekről, hiszen sokan tabu témának tartják az öngyilkosságot.

„Magyarországon népbetegség a depresszió, és sok családot érint az öngyilkosság, de mégis csak kevesen mernek beszélni erről, mert van az emberekben egyfajta szégyenérzet. Sajnos, keveset tudunk a mentális betegségekről, pedig jó lenne, ha többen odafigyelnének ezeknek a jeleire, mert akkor talán megelőzhető lenne több öngyilkosság is” – fogalmazott Yvonne, aki az Instagram-oldalán emlékezett meg az édesanyjáról.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!