ACNEWS

Bottas visszatért a Mercedeshez, miután aláírt a Sauberhez

Bottas / Fotó: Shutterstock
Bottas / Fotó: Shutterstock
A legendás finn versenyzőt aláírt szerződése ellenére kipiszkálták a Saubertől és a székébe ültették Gabriel Bortoletót.
Hirdetés
Ad image

Valteri Bottas jelenleg a Mercedes tartalékpilótájaként folytatja pályafutását, de aggodalomra semmi oka, hiszen a pletykák szerint érvényes szerződése van/volt a Sauber csapatánál. Valtteri Bottas ugyanis aláírt egy szerződést a Sauberrel a 2025-ös szezonra, ám a csapat végül mégis a Forma-2 bajnokát, Gabriel Bortoletót választotta. A döntés következtében a finn versenyző elveszítette helyét a csapatnál, és a következő évben a Mercedes tartalékpilótájaként folytatja pályafutását. Ám az aláírt, de nem hitelesített szerződése miatt olyan összegű bánatpénzt kapott a Saubertől, amiből élete végéig eldagonyázhat akár a Maldív-szigeteken is.

De érdekes lehetőséget rejt a Mercedes tartalék pilóta szerepe is. Ugyanis a forrófejű 18 éves Andrea Kimi Antonelli örökölte meg a távozó Lewis Hamilton ülését. Akit láthattunk az első, bemutatkozó szabadedzésen, úgy összetörte a Mercedest, hogy sokat kellett túlórázniuk miatta a szerelőknek. Ha a csapat elégedetlen lesz Antonellivel, akkor eljöhet Bottas ideje, és akár még ő lehet a társa Russellnek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!