ACNEWS

Imádkoznak a háromgyermekes, kukás Nándiért az érdiek

Fotó: Csőzik László / Facebook
Fotó: Csőzik László / Facebook
Éppen a születésnapján gázolták el kukásautón dolgozó Nándit, a háromgyermekes édesapa csonttörést szenvedett.
Hirdetés
Ad image

Egy emberként aggódik és imádkozik a kisváros az érdi családapáért, a kukásautón dolgozó Nándiért, akit munka közben egy vélhetően bedrogozott sofőr gázolt el. A családapának mindkét bokája eltört a balesetben. Az esetről Csőzik László, Érd polgármestere számolt be közösségi oldalán. Mint írta, a Cseresznyefa utcában egy Renault körülbelül 80-nal fékezés nélkül rohant bele az ott dolgozó szemetesautóba. „Ha két kollégánk ügyesen és gyorsan nem ugrik le időben a fellépőről, alighanem tragédia történt volna” – írta az érdi polgármester. Nándi, a kisgyermekes édesapa lába így is megsérült, őt törésekkel a János Kórházba szállították. Mint kiderült,  Nándi épp most ünnepelte a 38. születésnapját, ami rendhagyóra sikeredett.

„Kívánjunk Nándornak együtt mielőbbi jobbulást és teljes felépülést! Isten éltesse őt sokáig 38. szülinapja alkalmából! Vigyázzunk nagyon a hulladékszállító járműveinken dolgozóinkra! A rakodók, akik amúgy is elképesztően fáradságos és tiszteletreméltó munkát végeznek, folyamatos életveszélynek vannak kitéve, ahogy a mostani eset is mutatja – írta a Facebook oldalán Csőzik László polgármester. A Pest vármegyei városka lakói közül sokan imádkoznak Nándi gyógyulásáért. Persze, akik bosszankodtak a sofőr felelőtlensége miatt.

„Tele van a hócipőm már a bedrogozva, berúgva, szabályokat be nem tartva száguldozó, és balesetet okozó sz.rháziakkal. A normális, szabálykövető emberek az ilyenek miatt kell, hogy féljenek. Hogy vajon mikor találkozunk mi szembe az utakon egy ilyennel, vagy a gyerekem, aki egyedül jön haza az iskolából. Borzasztó” – fakadt ki posztjában Renáta.

„Közvetlen a baleset után értem oda, akkor még a fiatalember a kukásautó alatt feküdt. A mögöttük haladó szemtanú hívta a 112-t. Elmondása szerint fékezés nélkül rohant bele a Renault-os. Tényleg szörnyű volt. Állítólag a mellékutcák negyedik, ötödik lakásaiban is hallani lehetett az óriási csattanást” – tette hozzá Zsuzsa.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!