ACNEWS

Halott gyermek után kéri vissza a bank a babaváró hitelt

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Nem kegyelmez a bank, visszaköveteli a babaváró hitelt halott gyermeke után az özvegyen maradt édesapától.
Hirdetés
Ad image

Nincs apelláta, a hitelintézet szigorúan betartja a szabályokat még akkor is, ha egy családot felőröl a gyász. Visszaköveteli a bank a babaváró hitelt attól az édesapától, aki 2024 őszén veszítette el feleségét és meg nem született gyermekét – írja a Blikk.

Varga József várandós neje 2024 októberében lett rosszul Szenteshez közeli otthonukban. Mivel a városban megszűnt a szülészet, Piroskát a szegedi kórházba szállították. Azonban, mire a mentősök beértek vele a klinikára, az asszony elvetélt, pár napra rá pedig egy transzfúzió után fertőzést kapott és meghalt.

A megözvegyült József egyedül maradt három gyermekével. A férfi hősiesen állta a nehézségeket, most viszont olyan történt, amire legrosszabb álmában sem számított. Levelet kapott a banktól, amiben közölték vele: vissza kell fizetnie az 5 millió forintos babaváró kölcsönt, amit elveszített gyermekére vett fel az időközben elhunyt feleségével közösen.

„Azt gondolom, mi minden feltételt teljesítettünk. A tragédia, ami történt, nem a mi hibánk, nem mi kértük, hogy így legyen” – mondta megtörten az édesapa, majd hozzátette, jelenleg nincs olyan anyagi helyzetben, hogy az összeget vissza tudja fizetni.

József ügyvédje azt szeretné elérni, hogy legalább mérsékelje a bank a törlesztőrészletet, esetleg hosszabbítsa meg a futamidőt, mert ezzel is csökkenne a havonta fizetendő összeg. Arra azonban nagyon kevés esélyt látnak, hogy elengedjék a teljes tartozást. Csekély vigasz ugyan, de a jogi képviselőnek peren kívül sikerült megegyeznie a szegedi kórházzal, így nemsokára kártérítést kaphatnak a tragédia miatt.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!