ACNEWS

Magyar ámokfutó 250-nel menekült az osztrák rendőrség elől

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
A magyar sofőr több balesetet is okozott menekülés közben az autópályán, öten súlyosan megsérültek, de ő karcolásokkal megúszta.
Hirdetés
Ad image

250 kilométeres sebességgel menekült egy Linzben élő 20 éves magyar sofőr az osztrák autópályán, több balesetet is okozott, öten súlyosan megsérültek, de ő karcolásokkal  megúszta. A botrány azzal kezdődött, hogy az egyenruháősok meg akarták állítani a magyar sofőrt, mert átlépte a záróvonalat. Bár a levillogás után lefékezett, röviddel ezután felhajtott az A8-as autópályára, Passau irányába menekült.

A Bors azt írja, a rendőrök rögtön üldözőbe vették a fiatal magyar sofőrt, aki életveszélyes száguldásba kezdett. Egyes részeken 250 kilométeres sebességgel hajtott, és mindezt ködös időben. Az E-Steyr tudomása szerint többször is letért a pályáról, és számtalan piros lámpán ment át, amivel újabb szabályszegéseket követett el.

Végül Marchtrenkban kapták el, miután több autónak is nekiment, köztük egy rendőrautónak. Úgy tudni, öten súlyos sérüléseket szenvedtek, de a magyar ámokfutó megúszta. Miután kihallgatták, kiderült, hogy az autó rendszáma lopott volt, a fiatalnak még csak jogosítványa sincs.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!