ACNEWS

Kiszel Tünde új szerepben: anyós lett

A naptárdíva mindenben támogatja lányát, ez Donatella párválasztása terén sincs másképp.

Hirdetés
Ad image

A naptárdíva mindenben támogatja lányát, ez Donatella párválasztása terén sincs másképp.

Hunyadi Donatella már kiskorától kezdve modellkedik, egyre sikeresebb a szakmában, ráadásul számos divatmárka leszerződött vele. A több mint 36 ezer Instagram-követőbázissal rendelkező fiatal lány pedig már nemcsak a munka, hanem a szerelem terén is megtalálta a helyét.

A 21 éves modell féltve őrzi a magánéletét, ám azt már egy ideje tudni, hogy kiegyensúlyozott párkapcsolatban él. A jelek szerint egyre komolyabb érzelmeket táplál a kedvese iránt.

„Édesanyám sosem szólt bele a párválasztásomba, csak felkészített, hogy legyek óvatos és körültekintő, mert a férfiak nem mindig tisztességes szándékkal közelednek a nők felé. Eddig szerencsére nem ütöttem meg a bokámat, mert nagyon ügyelek, hogy kivel ismerkedem, válogatós vagyok, és csak keveseket engedek közel magamhoz. Úgy érzem, ezúttal megtaláltam azt a fiút, akiben feltétel nélkül bízhatok!” – árulta el a Best Magazinnak Donatella.

Édesanyjával, Kiszel Tündével legendásan szoros a kapcsolatuk. Bár a naptárdíva a széltől is óvja lányát, elmondása alapján semmi kétsége nincs a döntéseit illetően.

„Nagyon szeretem a lányom, ő a szemem fénye. Nekem bármit elmondhat, én pedig örülök, hogy megtisztel a bizalmával, és kikéri a véleményemet. Maximálisan megbízok benne és a döntéseiben” – fogalmazott sejtelmesen az AcNewsnak a naptárdíva, aki tiszteletben tartja Donatella magánéletét, de azt elárulta, örül annak, hogy teljes biztonságban tudhatja lányát a férfi mellett.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!