ACNEWS

Kivégezte 3 lányát a 32 éves anya

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Felfoghatatlan házi ámokfutásba kezdett egy négygyermekes nő. Lelőtte három lányát, majd magával is végzett. Az egyik gyermek életéért még küzdenek.
Hirdetés
Ad image

Brutális vérengzésbe kezdett a 32 éves, négygyermekes anya. Tüzet nyitott lányaira, hármójukat megölte, a negyediknek pedig életveszélyes sérüléseket okozott. A rendőrséget saját maga értesítette telefonon a kegyetlen gyilkosságról, közben pedig saját élete kioltásával fenyegetőzött – írja a Mirror.

A 32 éves wyomingi Tranyelle Harshman tüzet nyitott saját otthonában 2 és 9 év közötti gyermekeire. Hárman közülük még a helyszínen életüket vesztették, egyikükért pedig intenzív osztályon küzdenek. A nő a hívás alatt elmondta a diszpécsernek, hogy két lánya holtan hever a kiságyban, a másik kettő pedig a földszinti hálószobában. Majd hozzátette: magával is végezni fog, őt az emeleten találják meg. A helyszínen három gyermek, a legkisebbek és a legnagyobb azonnal meghaltak, esélyük sem volt a túlélésre. A 7 éves Oliviát súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a kórház sürgősségi osztályára, ahol jelenleg az életéért küzdenek.

„A diszpécser telefonon könyörgött a bejelentőnek, hogy maradjon hívásban, amíg a hatóságok meg nem érkeznek a helyszínre. A nő többször kijelentette, hogy ezt nem teheti meg, mert már túl késő. Többszöri kérés után a hívás váratlanul megszakadt” – idézte fel a szörnyűséget a rendőrség.

A rendőrök betörtek a házba, ahol szörnyű látvány fogadta őket. Mégpedig a két kisgyermek holtteste, a fejükön hatalmas, lőtt sebbel. Az egyik kétévest, valamint a 7 éves Oliviát is súlyos sérülésekkel találták meg, a 2 éves tragikus módon a helyszínen életét vesztette. Oliviát a kegyetlen anyával együtt kórházba szállították, de Tranyelle később belehalt lőtt sérüléseibe.

Barátai szerint az anya súlyos, szülés utáni depresszióval küzdött. Briana Baker, a nő barátnője értetlenül áll a helyzet előtt.

„Soha nem tudhatod, mivel küzd valaki az életében. Tranyelle nem volt a szörnyeteg, amivé ez a tragédia festi. Szerettei sem akarják, hogy így emlékezzenek rá. Aranyos volt, szerethető és vicces. Gyermekei voltak élete legnagyobb kincsei” – nyilatkozott barátnőjéről.

A helyi polgármester, Allen Clark szerint a lövöldözés súlyosan érintette a közösséget, ahol szinte mindenki ismer mindenkit. Hozzátette, hogy remélhetőleg a kis Olivia fel fog épülni és fényesebb napok várnak majd az összetört családra.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

18+

Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves?

Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!