ACNEWS

Hamis holttestet adott a Hamász Izraelnek

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy a Hamász fizetni fog azért, hogy nem Shiri Bibát adta vissza.
Hirdetés
Ad image

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Izrael megfizetteti a Hamásszal, amiért nem adta át a megállapodásnak megfelelően Shiri Bibas túsz holttestét.

Határozottan fogunk cselekedni, hogy hazahozzuk Shirit az összes túszunkkal együtt – élőkkel és halottakkal együtt -, és biztosítunk mindenkit arról, hogy a Hamász megfizeti a teljes árat a megállapodás e kegyetlen és gonosz megsértéséért” – mondta.

A nyilatkozat azután hangzott el, hogy izraeli szakemberek szerint a Hamász által átadott négy holttest közül az egyik egy azonosítatlan nő volt, és nem Shiri Bibas, akinek két fiát, Kfirt és Arielt átadták és azonosították – írja a Reuters.

Netanjahu azzal vádolta a Hamászt, hogy „kimondhatatlanul cinikusan” cselekedett. A Hamász eddig nem kommentálta nyilvánosan az izraeli vádat.

Még nem világos, hogy Izrael késleltetné vagy megakadályozná-e a hat élő túsz szombaton esedékes szabadon bocsátását, vagy megszakítaná-e a tűzszünet második szakaszáról szóló tárgyalások megkezdését, amely a következő napokban várható.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!