ACNEWS

Meghalt a legendás magyar sportriporter

Illusztráció / Kép: Pixabay
Illusztráció / Kép: Pixabay
Elhunyt Vitár Róbert, a híres magyar sportriporter. Harmincnyolc évet töltött a Magyar Televízió sportosztályán, nemzedékek nőttek fel a közvetítésein.
Hirdetés
Ad image

Vitár Róbert 1934. augusztus 29-én született Budapesten, halálhírét 2025. március 14-én tették közzé – írja a blikk.hu. 1944 és 1952 között a zuglói Szent István Gimnázium diákja volt, érettségi után a Pedagógiai Főiskola könyvtár szakán szerzett diplomát. Ezt követően a Gorkij Könyvtárban helyezkedett el. A Magyar Televízióhoz 1958-ban került, ahol másfél éven keresztül a televízió archívumában dolgozott. Innen útja a televízió sportosztályára vezetett. 1962 és 1968 között a Medicina Könyvkiadó sportszerkesztőségének a munkatársa, kiadói szerkesztője, 1968 és 1970 között pedig a Lobogó című folyóirat sportrovatának a vezetője volt. A Testnevelési Főiskolán sportszervezői diplomát szerzett, majd 1980 és 1984 között a Magyar Tornaszövetség (MOTESZ) ritmikus sportgimnasztikai szakbizottságnak elnökhelyettese, majd elnöke volt.

Vitár Róbert 1970-ben tért vissza a Magyar Televízió sportosztályára, illetve a Telesport munkatársaként is dolgozott. Munkája jelentős részét a szerkesztés tette ki, de közvetített síugrást, ritmikus gimnasztikát is. Négy téli olimpiáról is tudósított (1976 Innsbruck, 1980 Lake Placid, 1984 Szarajevó, 1988 Calgary). Több évtized után, 1996-ban vonult nyugdíjba, azonban 2002-ig az Eurosport munkatársaként foglalkoztatták.

A riporter 1960 és 1973 között Tárnoki László fedőnéven jelentéseket írt az állambiztonság részére. Ezzel kapcsolatban tavaly így nyilatkozott a Blikknek: „Nem szeretnék nyilatkozni sem a múltról, sem személyekről, sem a televíziós pályafutásomról. Közeledem a kilencvenedik évemhez, 38 évig voltam a televízióban, de én magam mögött hagytam már mindezt”.

 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!