ACNEWS

Litván hanyagság miatt halt meg négy amerikai a hadgyakorlaton

M88 Hercules / Fotó: Shutterstock
M88 Hercules / Fotó: Shutterstock
Néhány nappal ezelőtt nyoma veszett egy amerikai harcjárműnek és négyfős legénységének Litvániában. Fény derült a borzalmas tragédiával végződő eltűnés okaira.
Hirdetés
Ad image

Mint arról az acnews.hu beszámolt, egy Litvániában megtartott NATO-hadgyakorlat közben nyoma veszett egy amerikai harcjárműnek és négyfős – amerikai katonákból álló – személyzetének. Az eset kapcsán most megdöbbentő információk láttak napvilágot – írja a tass.ru.

A 63 tonnás járművet és három katona holttestét csak hatnapos kutatás után, hétfőn sikerült kiemelni a tőzegmocsárból. A negyedik katona holttestét továbbra is keresik.

Az a litvániai mocsár, amelyben az amerikai M88 Hercules páncélozott mentőjármű elsüllyedt a gyakorlat során, nem szerepel a térképeken. E tényt a litván vizes élőhelyek helyreállításával és védelmével foglalkozó alapítvány elnöke, Nerijusz Zabletszkisz közölte. A szakember megjegyezte, hogy Litvánia területének körülbelül 10 százaléka mocsaras terület, azonban az adatbázisaik nem túl pontosak.

„El kell ismernünk, hogy a kormányhivatalok nem rendelkeznek megbízható térképekkel, amelyek minden mozgásveszélyes mocsaras területet jeleznének. Az a mocsár, amelyben az amerikai páncélozott jármű elakadt, nem szerepelt a térképeken” – állította Zabletszkisz.

A szakemberek szerint a mocsárnak, mint természeti jelenségnek nincsenek egyértelmű határai, folyamatosan mozog. Esős ​​időszakok után benőhet vagy elveszítheti a növényzetet. Éppen ezért a mocsaras vidékeket folyamatosan kell feltérképezni.

Március 25-én este Litvánia legjelentősebb katonai gyakorlóterén észlelték a négy amerikai katona eltűnését. Az amerikaiak lánctalpas járművének felkutatására helikoptereket indítottak, végül az M88-as páncélozott mentőjárművet egy mocsárban találták meg. A jármű teljes egészében és mélyen a sáros talajba süllyedt, feltehetően a legénységével együtt.

A Herculest március 31-én sikerült kiemelni a mocsár fogságából. És a 4 közül a három halottat. A helyszínen a litván katonai rendőrség és az amerikai nyomozók közösen vizsgálják a baleset körülményeit.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!