ACNEWS

Megroppant Trump, fájdalmas vereséget szenvedett

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Hiába szállt be a kampányba és fizetett a szavazóknak Elon Musk, alulmaradt a küzdelemben a republikánus jelölt.
Hirdetés
Ad image

Véget ért az amerikai történelem legdrágább bírói versenye. A wisconsini Legfelsőbb Bíróság tagjává választották Susan Crawfordot, aki ezzel nemcsak egy tízéves bírói ciklust nyert el, hanem három évre biztosította a testület liberális többségét is. A Demokrata Párt által támogatott Crawford nagyarányú győzelmet aratott ellenfele, Brad Schimel korábbi republikánus főügyész fölött. Ez pedig fájó vereséget jelentett Donald Trump és szövetségesei számára – írja a Heute.

Ez volt az Egyesült Államok első nagyobb választása Trump hatalomra jutása óta, ezért egyfajta politikai hangulatjelzőként is tekintettek rá. Az elnök korábban úgy nyilatkozott: „Wisconsin politikailag kulcsfontosságú állam, és a Legfelsőbb Bíróságnak komoly szerepe van a választásokkal kapcsolatos döntésekben. Wisconsin megnyerése nagy dolog.”

A választás napjaiban Wisconsinba látogatott Elon Musk is, aki látványosan kampányolt Schimel mellett. Két választónak összesen kétmillió dollárt fizetett azért, hogy aláírjanak egy petíciót és támogassák a republikánus jelöltet. Minden igyekezet ellenére azonban Schmiel jócskán alulmaradt. Így Susan Crawford a liberális Ann Walsh Bradley helyét veszi át a bírói székben. Ezzel a bíróság 2023 óta meglévő liberális többsége továbbra is fennmarad.

Crawford kampányában hangsúlyosan jelen volt az abortuszhoz való jog védelme és a munkavállalói érdekképviseletek támogatása. Kampányában gyakran hangsúlyozta, hogy Schimel szoros kapcsolatot ápol Trump elnökkel és Elon Muskkal – egy vitában „Elon Schimelként” emlegette republikánus ellenfelét.

Schimel ezzel szemben bűnüldözés-ellenes hangulatkeltéssel igyekezett gyengíteni Crawfordot, és azzal vádolta, hogy a demokraták bábjaként úgy fogja átrajzolni a választási körzeteket, hogy az jelentős károkat okozzon a republikánusoknak.

A Brennan Center for Justice politikai intézet adatai szerint a mostani bíróválasztás az Egyesült Államok történetének egyik legköltségesebb kampánya volt. A kiadások megközelítették a 99 millió amerikai dollárt. A hatalmas médiafigyelem és a pénzeső végül rekordmagas részvételt eredményezett. Több mint 50 százalékkal többen járultak az urnákhoz, mint a két évvel korábbi legfelsőbb bírósági választáson.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!