ACNEWS

Önmagát eszi meg az agyunk maratonfutás közben

Fotó: Illusztráció / Pixabay
Fotó: Illusztráció / Pixabay
Súlyos kockázatokra hívták fel a figyelmet a tudósok. Szinte hihetetlen, mire képes az agyunk hosszútávfutás közben.
Hirdetés
Ad image

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a maratonfutás nemcsak a vesét, az izmokat és a szívet, hanem az agyat is extrém mértékű terhelésnek teszi ki. Mindez pedig azzal a furcsa következménnyel jár, hogy agyunk akár saját zsírszöveteit is elkezdheti lebontani az energiahiány miatt – írja a Live Science.

Egy március 24-én publikált tanulmány szerzői megfigyelték, hogy közvetlenül a verseny után csökkent egy kulcsfontosságú idegszövet, a mielin jelenléte a futók agyában. Ez a zsírszövet felel az idegsejtek közötti kapcsolatok szigeteléséért és védelméért. Most pedig az is kiderült: fokozott anyagcserével járó helyzetekben – például egy maraton során – az agy ezt is energiaforrásként használja fel.

Miután a szervezet kimeríti elsődleges energiaforrását, a glükózt, átvált a zsíranyagcserére. Az agy energiaszükséglete azonban hatalmas. A test teljes energiaszükségletének mintegy 20%-át emészti fel. Ennek következtében különösen sérülékennyé válhat, ha nincs elegendő „üzemanyag” a rendszerben.

Pedro Ramos Cabrer idegtudós, a tanulmány társszerzője szerint a fő cél most az volt, hogy feltárják: ebben esetben vajon milyen tartalék-energiaforrásai lehetnek az agynak. Korábbi állatkísérletek már sejtették, hogy a mielin lebontásából származó zsírsavak segíthetnek a sejtek túlélésében. Emberi bizonyíték azonban eddig nem állt rendelkezésre.

A kutatók tíz maratonfutó agyát vizsgálták meg MRI segítségével 48 órával a verseny előtt. Majd ezt megismételték két nappal, két héttel és két hónappal a maraton után is. Az MRI-képek azt mutatták, hogy két nappal a versenyt követően 12 agyterületen csökkent a mielinhez kapcsolódó vízmolekulák jelenléte, akár 28%-kal is. Ezek a változások pedig elsősorban a mozgáskoordinációért és az érzelmi szabályozásért felelős agyterületeken jelentkeztek.

A jó hír viszont, hogy két hónappal később a futók agyi mielinszintje visszaállt a normál értékekre. „Ez arra utal, hogy a változás visszafordítható” – mondta Cabrer.

„A mielin olyan, mint egy fürdőkád. Folyamatosan töltjük, de le is eresztünk belőle. A kutatás erős bizonyítéka annak, hogy a maraton utáni metabolikus igények miatt ez a körforgás felgyorsul. Az üzemagyag a szokásosnál gyorsabban fogy. Ez pedig az agy zsugorodásához vezethet.”

Különösen fontos lehet mindez olyan betegségeknél, mint az ALS (hétköznapi nevén idegsorvadásos betegség). A tudós szerint ugyanis elképzelhető, hogy az extrém sportterhelés súlyosbíthatja a betegek állapotát, de ennek megerősítésére további kutatásokra van szükség.

A maratonfutás tehát nemcsak a szívet és az izmokat teszi próbára, hanem az agy működését is megviselheti – még ha átmenetileg is. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a hosszútávfutás örömeiről. Testünk és agyunk ugyanis képes a folyamatos megújulásra.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!