ACNEWS

A ravatalozón pattant ki a szeme a 82 éves nagymamának

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Hátborzongató jelenet játszódott le a ravatalozóban. Váratlanul nézett szembe gyászoló családjával a 82 éves, megboldogult asszony.
Hirdetés
Ad image

Vérfagyasztó pillanatok játszódtak le a koporsó mellett, amikor az amerikai Helen Mercer családja végső búcsút kívánt venni a 82 éves, hőn szeretett nagymamától. Az idős asszony lánya, Rachel éppen halott édesanyja mellé lépett, hogy utoljára megcsókolja arcát, amikor legnagyobb megdöbbenésére a megboldogult asszony szeme váratlanul kipattant – írja a Mirror.

Néhány perccel később azonban kiderült, hogy az elhunyt nagymama valójában nem kelt életre. A rémisztő pillanat hátterében ugyanis egy súlyos hiba állt. Az idős asszony teste nem volt megfelelően bebalzsamozva, emiatt pedig teste bomlásnak indult, szeme pedig váratlanul kinyílt a ravatalozón.

„Mintha kést döftek volna a szívembe. Borzasztóan fájt ezt látni. Ez nem fair a családdal szemben. Annál is inkább, mert kiderült, a magát temetkezési vállalkozónak kiadó Clark Morgan valójában engedély nélkül szállított el holttesteket a helyi kórházból. Erre semmiféle jogosultsága nem volt. Súlyosan sérti az elhunytak méltóságát, hogy halálukból jogtalan hasznot szerzett” – idézte fel traumatikus élményét Rachelle.

A gyászoló asszony most pert tervez indítani a temetkezési iroda ellen, ugyanis úgy érzi, hogy csúnyán becsapták és megkárosították őt.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

18+

Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves?

Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!