ACNEWS

Májustól másként számolják ki a jelzáloghiteleket

Még a bankoknak is fejtörést okoz az új jogszabály alkalmazása.

Hirdetés
Ad image

Még a bankoknak is fejtörést okoz az új jogszabály alkalmazása.

Májustól kisebb összegű törlesztőrészletet fér csak bele a jelzáloghitelesek maximális teljes hiteldíj mutatójába (THM-plafon). Ekkortól ugyanis a bankok által kötelezően előírt lakásbiztosítás költségét is be kell számítani ebbe az értékbe – tájékoztat a bank360.hu.

Ettől valójában nem nőnek meg a lakáshitelt felvevők terhei, csupán egy eddig is meglévő, elkerülhetetlen költségük beépül a THM-plafonba. A THM célja éppen az, hogy a kölcsön összes költségét figyelembe véve mutassa meg az ügyfeleknek a leendő terheik mértékét, a THM-plafon pedig azt az értéket határozza meg, aminél magasabb díjjal nem hitelezhetnek a bankok.

A kormány február elsejei rendeletében tette kötelezővé a lakásbiztosítások díjának beépítését a jelzáloghitelek THM-plafonjába abban az esetben, ha a hitel fejében lakásbiztosítást is kell kötniük az ügyfeleknek. A májustól hatályos szabályt azonban a bankoknak is fejtörést okozott, hogy miként számítsák bele a THM-plafonba az ügyfelek számára a lakásbiztosítás költségét, amikor az hitelenként változhat, és a konkrét kölcsönre jellemzően nem is ismerik előre.

Ezt rendezi most az egyeztetésre közzétett újabb rendelettervezet. E szerint, ha a hitelező a jelzáloghitel fedezetéül szolgáló ingatlanra vagyonbiztosítási szerződést ír elő, de annak díját nem ismeri, akkor a teljes hiteldíj mutatónál a lakásbiztosítás havonta esedékes díját speciális szabályok szerint kell figyelembe venni.

Mivel a bankok jelenleg messze a THM-plafon alatt nyújtanak jelzáloghiteleket, a lakásbiztosítás havi díjának beszámítása nem jelent érdemi korlátozást sem nekik, sem az ügyfeleknek.

A kormány jelentősen átalakította a lakásbiztosítások szabályait. A jelzáloghitelek THM-plafonjába történő beépítésen túl a bankoknak kötelező lesz felhívni az ügyfelek figyelmét az MNB kalkulátorára és az abban található minősített fogyasztóbarát lakásbiztosításokra a hitelezés során.

Ezen felül jövőre egy extra hónapot ad márciusban arra az ügyfeleknek, hogy a lakásbiztosításuk éves fordulónapjától függetlenül is biztosítót válthassanak. Ezzel akarják ösztönözni a nagyobb versenyre a biztosítókat, hiszen ekkortól kezdve várhatóan olyan kampányokat indítanak majd az átkötésre, mint amilyenek korábban a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításánál (kgfb) voltak jellemzőek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!