ACNEWS

Putyin a kínai Hszivel ünnepelt

Putyin Fotó: Youtube
Putyin Fotó: Youtube
A Vörös téren rendezett győzelmi parádé idén nagyot szólt. A nép Vlagyimir Putyint ünnepelte, aki mindeközben a kínai elnök, Hszi Csin-ping társaságában nevetgélt a díszpáholyban.
Hirdetés
Ad image

A május 9-i ünnepség az egykori náci Németország felett aratott győzelemre emlékeztetett volna, ám Putyin inkább a jelenlegi háborút is igazolta vele. Miközben a nyugati világtól egyre jobban elszigetelődik, az orosz elnök most Hszi oldalán demonstrálta a Kreml és Peking közötti erős barátságot. A parádé hatalmas biztonsági intézkedések mellett zajlott, idén már az orosz hadsereg minden ágát felvonultatták, többek között a T-90-es harckocsikat és a modern Malva önjáró löveget. Külföldi katonai kontingensek is megjelentek: 13 ország – köztük Kína és Egyiptom – jelezte, hogy Oroszország nincs teljesen egyedül.

Az egyik a kínai elnökkel, a másik szelfibottal emlékezett

Beszédében Putyin ismét az ukrajnai háborút igazolta, történelmi párhuzamokat vonva. Szerinte Oroszország elpusztíthatatlan gát volt és lesz a nácizmus, a ruszofóbia és az antiszemitizmus ellen. Bár Kijevet nem nevezte meg, világos volt, hogy Zelenszkij kormánya ellen intézett vádat, amelyet ismételten náci rezsimként emlegetett. Putyin a győzelem napját kizárólag orosz érdemként mutatta be, elhallgatva a szovjet népek – így az ukránok – hozzájárulását. Hurrá felkiáltással zárta beszédét, miközben az orosz nemzeti büszkeséget emelte piedesztálra.

Eközben Kijevben egészen más hangulat uralkodott. Volodimir Zelenszkij egy szelfibottal jelent meg a Függetlenség terén, és arra emlékeztetett, hogy a második világháborúban több tucat nemzet harcolt a nácizmus ellen – köztük nyolcmillió ukrán is életét vesztette. Saját nagyapját hozta példaként, aki szintén a háborúban szolgált. De azt is jegyezzük meg, előzőleg Trump telefonon beszélt az ukránnal, és óva intette a Moszkva elleni provokációtól.

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!