ACNEWS

Lezárják reggel a belvárost és a hidakat – se busz, se autó nem járhat arra

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Felforgatja Budapestet a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny. Szerdán jelentős korlátozásokra és dugókra kell számítani.
Hirdetés
Ad image

Amint azt az AcNews is megírta, május 14-én megbénul a közlekedés Budapesten. Szerdán 11 órakor startol el ugyanis a 2025-ös Tour de Hongrie, amely idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját. A jubileumi esemény a Gellért térről indul, ugyanonnan, ahonnan egy évszázaddal ezelőtt az első – írja az enbudapestem.hu.

A rendezvény miatt több budapesti útszakaszt is lezárnak, ezért hatalmas dugóra és fennakadásokra kell számítani. Már május 13-án, kedd reggeltől korlátozások léptek életbe. Szerdán pedig egészen 22 óráig nem lehet majd felhajtani a Műegyetem rakpartra, emiatt a 107-es busz módosított útvonalon, a Budafoki út, Karinthy Frigyes utca és Irinyi József utca érintésével közlekedik a BudaPart felé.

Szerdán, a verseny napján további útlezárásokra kell számítani:

  • 10:50 és 12:10 között lezárják a Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Apród utca–Ybl Miklós tér–Lánchíd utca–Clark Ádám tér–Lánchíd–Széchényi István tér–Apáczai Csere János utca–Petőfi tér–Március 15. tér–Belgrád rakpart–Szabadság híd–Szent Gellért tér útvonalat; 
  • 11 és 11:30 között pedig lezárják a Műegyetem rakpart–Pázmány Péter sétány–Dombóvári út–Budafoki út–Hunyadi János út–6-os számú főút útvonalat.

A verseny miatt a tömegközlekedésben is számos változás várható. Érintettek a 19-es, 41-es, 47-es, 49-es és 56A jelzésű villamosok, valamint a 7-es, 15-ös, 33-as, 105-ös, 107-es, 133E, 153-as, 154-es, 178-as, 210B, 16-os és 216-os buszok is.

Az utazóknak érdemes előre tájékozódniuk a BKK oldaláról és alternatív útvonalakat keresniük a verseny idejére.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!