ACNEWS

Brüsszel máris bosszút forral a lengyelek ellen az új államfő miatt

Túl korán oldották fel a Lengyelországnak szánt uniós források befagyasztását, és most arra készülnek, hogy elnöki vétók esetén a pénzeket visszatartsák.
Hirdetés
Ad image

A jobboldali Karol Nawrocki elnökké választása sokkolta Brüsszelt, politikai programját pedig több uniós tisztviselő a jogállamiság iránti lengyel elköteleződés megkérdőjelezéseként értelmezi. A lengyel elnök vétójoggal és kinevezési hatáskörrel is rendelkezik, amit kihasználva akadályozhatja a parlamenti reformokat. A kormánynak háromötödös többség kellene a vétó megkerüléséhez.

Újra befagyhatnak az uniós források?

A Donald Tusk vezette, több pártból álló kormánykoalíció nem rendelkezik ilyen többséggel. Daniel Freund, az Európai Parlament zöldpárti képviselője arról beszélt a lapnak, hogy az Európai Bizottság (EB) túl hamar feloldotta a Lengyelországnak szánt források befagyasztását – írta a Világgazdaság.

A politikus a lapnak kijelentette: az első lépés az lenne, hogy nyomást gyakoroljanak a lengyel kormányra a szerinte szükséges intézkedések végrehajtása érdekében. Ha az elnök nem írja alá az EB által követelt törvényeket, akkor az uniós pénzeket be kell fagyasztani.

A bizottság szóvivője az FT-nek elmondta, hogy nem spekulálhatnak a megválasztott lengyel elnök jövőbeli döntéseivel kapcsolatban. Bíznak abban, hogy a lengyel kormány által megkezdett lépések folytatódnak, és Brüsszel együttműködésre törekszik a megválasztott elnökkel.

Dél-Amerikától tartanak a lengyel gazdák

A források elsősorban amiatt aggódnak, hogy Nawrocki megválasztása arra kényszeríti Tuskot, hogy visszakozzon a népszerűtlen intézkedésektől. Emiatt Varsó kihátrálhat a Mercosur kereskedelmi megállapodás mögül, mivel a lengyel gazdák attól tartanak, hogy a Dél-Amerikából származó olcsóbb élelmiszer károsítja a versenyt.

Franciaország szintén ellenzi az EU eddigi legnagyobb kereskedelmi megállapodásának ratifikálását, így Lengyelország segíthet egy blokkoló kisebbség létrehozásában.

Szoros választáson győzött Karol Nawrocki

Mint ismert, Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó jelölt nyerte meg a lengyel elnökválasztást a szavazatok 50,89 százalékával a lengyel országos választási bizottság honlapján hétfő hajnalban ismertetett végeredmények szerint. A liberális Polgári Koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski a szavazatok 49,11 százalékát szerezte meg.

Orbán Viktor miniszterelnök az elsők között gratulált az új lengyel államfőnek. A magyar miniszterelnök szerint a PiS támogatásával indult Karol Nawrocki megválasztása nagy győzelem a visegrádi együttműködésnek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!